Webber: Ricciardo idén semmit nem csinált rosszul - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Webber: Ricciardo idén semmit nem csinált rosszul

ADVERTISEMENT

Daniel Ricciardót dicsérte kanadai győzelmét követően a Red Bull Racing csapatának korábbi versenyzője, Mark Webber.

Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett

Ricciardo élete első Forma-1-es diadalát aratta múlt hétvégén, Montrealban, ismét bizonyítva, hogy a Milton Keynes-i alakulat igenis jól döntött, amikor őt szerződtette a távozó Webber helyére.

Webber – aki idén az Endurance Világbajnokság mezőnyében versenyez a Porsche színeiben – a minap úgy nyilatkozott, nagyon örül honfitársa sikerének, főleg annak fényében, hogy idén egyszerűen mindent jól csinált.

„Hogy őszinte legyek, nagyon élvezem pályafutásom új szakaszát, de persze azért megnéztem néhány F1-es versenyt az idei szezonból” – mondta a rutinos pilóta.

„Megnéztem a kanadai verseny rajtját is, akkor még nem tűnt olyan izgalmasnak. Volt egy kis tömörülés, aztán eljöttek a srácok. De aztán láttam, hogy a két Mercedesnek problémái vannak.”

HIRDETÉS

„Hihetetlen dolog Daniel számára, hogy megszerezte első F1-es győzelmét. Egész évben nem csinált rosszul semmit. Pedig voltak tesztkorlátozások, esős időmérők, és mindenféle más dolog.”

„De óriási lépés az, hogy megszerezte első győzelmét.”

Webber: Ricciardo idén semmit nem csinált rosszul
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar