Wurz úgy döntött, nem lesz a Manor csapatfőnöke - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Wurz úgy döntött, nem lesz a Manor csapatfőnöke

ADVERTISEMENT

Elutasította a Manor csapatfőnöki pozícióra vonatkozó ajánlatát a korábbi Forma-1-es versenyző Alexander Wurz.

Az osztrák pilóta a múlt héten jelentette be, végleg befejezi aktív versenyzői pályafutását, a Manor tulajdonosa, Stephen Fitzpatrick pedig a hírek szerint állást is ajánlott Wurznak – ő lehetett volna a brit kiscsapat csapatfőnöke, miután John Booth, az istálló eddigi vezetője, valamint Graeme Lowdon sportigazgató bejelentette távozását.

Wurz a BBC Sportnak nyilatkozva elárulta, valóban kapott ajánlatot, arra azonban nemet mondott.

„Némi megfontolás után arról tájékoztattam Stephen Fitzpatricket, hogy meghoztam a döntést, miszerint nem teszem elérhetővé magam a Manor számára” – mondta az osztrák.

Wurz úgy döntött, nem lesz a Manor csapatfőnöke
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar