Wurznak csapatfőnöki állást kínált a Manor - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Wurznak csapatfőnöki állást kínált a Manor

ADVERTISEMENT

Ajánlatot kapott a Manor Forma-1-es csapatától a csapatfőnöki pozíció betöltésére Alexander Wurz.

A korábban a száguldó cirkuszban is megfordult autóversenyző a héten jelentette be, befejezi aktív versenyzői pályafutását.

A Motorsport.com című internetes lap úgy értesült, a jelenleg komoly átszervezésen áteső Manor ajánlatot tett az osztrák pilótának.

„Megerősíthetem, hogy megkerestek, de ennél többet inkább nem mondanék” – mondta Wurz.

A Manor nemrég megerősítette, John Booth csapatfőnök és Graeme Lowdon sportigazgató is távozik az idei szezon végén.

HIRDETÉS

Az istálló szombaton bejelentette, leszerződtette a McLaren korábbi sportigazgatóját, Dave Ryant, aki a jövőben a Manor versenyigazgatójaként tevékenykedik majd.

Wurznak csapatfőnöki állást kínált a Manor
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar