A Williams istálló hivatalosan is bejelentette, hogy már a jövő évtől a Renault látja el V8-as egységeivel, miután sikerült megegyezniük egy újabb együttműködésről, ami fantasztikusan
Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka a minap egy sajtórendezvényen elárulta, szívesen versenyezne ismét egy csapatban Lewis Hamiltonnal, hiszen úgy érzi, bárki oldalán is kelljen
Lapértesülések szerint nemrégiben fontos szakembertől volt kénytelen búcsút venni a Renault forma-1-es alakulata: Tim Densham állítólag a Ferrarinál folytatja.
A Virgin Racing alakulata hétfőn délelőtt hivatalos közleményben tudatta, hogy technikai megállapodást írt alá a Forma-1 egyik élcsapatával, a McLaren-Mercedesszel.
Érdeklődve várja a hétvégi Brit Nagydíjat a McLaren-Mercedes alakulata, a csapatnak ugyanis egyelőre fogalma sincs arról, a diffúzorra vonatkozó új szabályoknak milyen hatása lesz majd
Két új diffúzormegoldást is kiértékel a Brit Nagydíj pénteki edzésnapján a Williams forma-1-es alakulata, hogy minimálisra csökkentse az új szabályok negatív hatásait.
Hamilton elismerte, kissé aggódik amiatt, hogy nem tudja gyarapítani rekordjai számát a Forma-1 nagykönyvében, miután a címvédő Sebastian Vettel ilyen kirobbanó formát mutat jelen pillanatban.