Akár a 2021-es szabályok bevezetése is csúszhat az F1-ben - F1VILÁG.HU

Akár a 2021-es szabályok bevezetése is csúszhat az F1-ben

HIRDETÉS
A koronavírus miatt elmaradó versenyek komoly hatással lehetnek a Forma-1 rövid távú jövőjére – akár a 2021-es szabályok bevezetése is csúszhat egy évet, és januári versenyeket is láthatunk.

Rekordévnek ígérkezett a 2020-as a száguldó cirkuszban, hiszen 22 versenyt terveztek a szezonra, ám a koronavírus-járvány kitörése már februárban keresztülhúzta a sportág számításait. Ekkor ugyanis bejelentették, az április közepére tervezett Kínai Nagydíjat elnapolják, nemrég pedig a most hétvégére tervezett Ausztrál Nagydíj jutott hasonló sorsra.

És itt még nincs vége, pénteken azt is bejelentették, hogy a jövő hétre tervezett bahreini, valamint az április elején esedékes vietnámi versenyeket sem tartják meg, és a 2020-as idény várhatóan május végén rajtol csak el Európában.

A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn pénteken úgy nyilatkozott, mindent megtesznek azért, hogy újra felépítsék az idei versenynaptárat, és az elmaradó versenyeket – amennyiben lehet – pótolják.

„Vannak terveink arra, hogy újraépítsük az idényt, és megpróbáljuk megrendezni annyi elmaradt versenyt, amennyit csak tudunk. Azt gondolom, az embereknek most bizonyos toleranciát kell mutatniuk azzal kapcsolatban, hogy miképp tervezzük újra az idényt az év hátralévő részére” – mondta Brawn.

A Forma-1 vezetőségére, a csapatokra és a Nemzetközi Automobil Szövetségre (FIA) komoly döntések várnak az előttünk álló hetekben, miközben a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nemzetközi helyzet kis túlzással percről percre változik.

Ha pedig az eddigieken kívül további versenyek törlésére vagy halasztására lesz szükség, az jelentősen befolyásolhatja az idei világbajnokságot, de akár a Forma-1 jövőjét is.

Hallani ugyanis olyan híreket, melyek szerint a csapatok a Forma-1 vezetőségével megállapodhatnak abban, hogy egyelőre bezárják gyáraikat. A szezon elején elmaradó versenyeket az augusztusi nyári szünetben pótolhatják, a bajnokságot pedig akár januárig is kitolhatják, hiszen az olyan helyszíneken, mint Bahrein vagy Abu Dhabi, ebben az időszakban is lehetne versenyt rendezni.

Mindez azonban azt is jelentheti, hogy az eredetileg 2021-re tervezett új szabályrendszer bevezetését elhalasztják egy évvel. Persze ez is komoly kérdéseket vet fel, hiszen a Forma-1 csapatai már most gőzerővel dolgoznak az új versenyautókon, miközben természetesen folyamatosan fejlesztik idei autóikat is.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Akár a 2021-es szabályok bevezetése is csúszhat az F1-ben
Lawson-parádé Austinban: A mezőny végéről indulva szerzett pontokat a visszatérő tehetség
Piastri elismerte, szenvedős volt számára az austini hétvége
A felháborodott Wolff szerint a Red Bull hazudik az FIA-nak
Sainzot igencsak motiválja a Ferrari kiváló formája

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!