Carey: Lehet, hogy 2021-ig elhúzódik az idei F1-es bajnokság - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Carey: Lehet, hogy 2021-ig elhúzódik az idei F1-es bajnokság

Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a 2020-as Forma-1-es világbajnokság elhúzódik a jövő év elejéig – ezt nyilatkozta a minap Chase Carey, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója.
Mercedes pitstop practice, Pirelli
Fotó: F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT

A Forma-1 vezetősége jelenleg is azon dolgozik, hogy összeállítson egy alternatív versenynaptárat: a bajnokság július elején kezdődhet Ausztriában, a zárt kapus európai versenyek után pedig a mezőny Ázsia, Amerikai, majd a Közel-Kelet felé venné az irányt.

Abban bíznak, a 2020-as szezon 15-18 versenyből állhat, Chase Carey pedig elárulta, az is a lehetőségek között szerepel, hogy olyan helyszínekre is ellátogatnak, melyek eredetileg nem szerepeltek az idei programban.

Az F1 elnök-vezérigazgatója beszélt arról is, nem kizárt, hogy a bajnokság kihúzódik 2021-ig – bár ezt egyelőre nem tervezik.

„Nyilván az ünnepek alatt vennénk egy hosszú szünetet, az ünnepi hetekben nem versenyeznénk” – mondta Carey.

HIRDETÉS

„De ez egy elérhető opció, amit ki kell dolgoznunk a promótereinkkel, illetve partnereinkkel. A célunk az, hogy az eredeti dátumnál pár héttel később befejezzük az idényt, valamikor december közepén, még az ünnepek előtt.”

„Előrehaladott állapotban van az európai versenyek tervezése szeptember elejéig, beleértve versenyeket a tradicionális augusztusi szünetben is.”

„Úgy tervezzük, hogy versenyezni fogunk Eurázsiában, Ázsiában és Amerikában szeptemberben, októberben és novemberben, mielőtt Bahreinbe és Abu Dhabiba látogatunk decemberben.”

„Abban bízunk, hogy a naptár 15-18 versenyből ál majd.”

Az F1 vezetője azt reméli, 2021-ben minden visszazökken a régi kerékvágásba.

„A célunk aztán az, hogy 2021 úgy nézzen ki, mint az a 2021, amit januárban elterveztünk. Pár szerződéshosszabbítást kell eszközölni, és vannak folyamatban lévő tárgyalások új versenyekről is, melyekről azt gondoljuk, hogy hozzáadott értékkel bírnak az üzlet szempontjából a rajongók és a tulajdonosok számára.”

Carey: Lehet, hogy 2021-ig elhúzódik az idei F1-es bajnokság
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen