Vettel: Még nem vagyok elégedett - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Vettel: Még nem vagyok elégedett

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője szerint nem lesz egyszerű dolguk a csapat 1000. nagydíján, azonban szerinte szombatra javíthatnak egy kicsit a teljesítményükön.
Sebastian Vettel Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

Vettel az első szabadedzésen a 13., a második tréningen pedig a 12. helyen zárt, így összességében nem elégedett a Toszkán Nagydíj pénteki napját követően – azonban a német kiemelte, remek érzés vezetni Mugellóban. 

A teljesítménnyel azonban még nem elégedett a német, de akárcsak csapattársa, Charles Leclerc, ő is biztos benne, hogy szombatra javulhatnak. 

„Ez egy jó pálya, nyilván nagyon szép a táj, így nagyon élvezetes itt vezetni” – mondta Vettel. „A gumikkal elég brutális, szóval egy kör után eléggé másképp viselkednek. Ezen dolgozunk, és még nagyon sok munka áll előttünk, hogy megpróbáljunk javítani ezen.”

„Meglátjuk. Még nem vagyok elégedett, de péntek van, és a péntekek erre vannak” – folytatta a német. 

HIRDETÉS

Szerintem tudunk javítani az autón, de küzdelmes lesz. Ez egy eléggé nehéz pálya az egyensúly szempontjából, de biztos vagyok benne, hogy tehetünk egy kis előrelépést.”

Vettel alatt a 2. szabadedzés végén megállt a Ferrari – a legfrissebb információk szerint a problémát egy elektronikai meghibásodás okozta. 

Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata

Vettel: Még nem vagyok elégedett
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen