Domenicali veszi át az F1 irányítását! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Domenicali veszi át az F1 irányítását!

Sajtóértesülések szerint a Ferrari korábbi csapatfőnöke, Stefano Domenicali lesz a Forma-1 új elnök-vezérigazgatója, átvéve a pozíciót Chase Carey-től a 2021-es idény előtt.
Stefano Domenicali Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

Brit médiajelentések szerint minderről kedden már tájékoztatták is a Forma-1 csapatait, a hivatalos megerősítés azonban egyelőre várat magára.

Úgy tudni, Chase Carey leváltása után is marad az F1-ben, ám más szerepkört kap.

Domenicali 2008 és 2014 között volt a Ferrari csapatfőnöke, korábban sportigazgatóként dolgozott az istállónál 1998 óta.

A Ferraritól való távozása után a szakember az Audihoz csatlakozott, majd a testvérmárka Lamborghinihez került 2016-ban vezérigazgatóként. Mindeközben az FIA együléses szériákkal foglalkozó bizottságának elnöke maradt.

Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata

HIRDETÉS

A Forma-1 elnök-vezérigazgatói székéből távozó Chase Careyt még 2016 szeptemberében nevezték ki, amikor a Liberty Media F1-es átvétele megkezdődött, majd 2017 januárjában befejeződött. 

Domenicali veszi át az F1 irányítását!
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen