Hamilton: Remélem, nem kerültem sok időbe Bottasnak - F1VILÁG.HU

Hamilton: Remélem, nem kerültem sok időbe Bottasnak

HIRDETÉS
Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője elárulta, nem tudta, hogy a Spanyol Nagydíjon Valtteri Bottast megkérte a csapat, hogy ne tartsa őt fel, amikor a kerékcseréjét követően kiállásnyi hátrányát próbálta ledolgozni.

Hamilton a Spanyol Nagydíjon a futamon váltott stratégiát: a brit pilóta kétkiállásos taktikát választott az élen álló Max Verstappennel szemben, így második kerékcseréjét követően a harmadik helyen állt, és jelentős hátrányt kellett ledolgoznia

A versenyben ekkor 2. helyen állt Bottas, akinek a csapat szólt, hogy a brit pilóta a győzelemért harcol, így ne tartsa fel csapattársát. Bottas ugyan nem állt félre Hamilton elől, azonban nagy harcot nem vívott vele, és néhány kanyar elteltével elengedte őt – a finn nyilvánvalóan nem örült az utasításnak, és később úgy nyilatkozott, nem azért van itt, hogy másokat elengedjen

Hamilton a futamot követően úgy nyilatkozott, fair csata zajlott közte és Bottas között, és egyáltalán nem várta, hogy a finn elengedje őt. 

„Őszintén szólva nem tudtam, hogy kapott-e üzenetet, szóval az volt bennem, hogy versenyzünk, és ez teljesen rendben volt nekem, különösen a versenynek ezen korai szakaszában” – mondta. 

„Úgy voltam vele, hogy rendben, közel kerültem, és megpróbálom megelőzni” – folytatta a brit.

„De aztán amikor a 10-es kanyarhoz értünk, úgy gondoltam, van egy rés, és Valtteri teljesen fair volt. Remélem, nem került sok időbe neki.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Hamilton: Remélem, nem kerültem sok időbe Bottasnak
Lawson-parádé Austinban: A mezőny végéről indulva szerzett pontokat a visszatérő tehetség
Piastri elismerte, szenvedős volt számára az austini hétvége
A felháborodott Wolff szerint a Red Bull hazudik az FIA-nak
Sainzot igencsak motiválja a Ferrari kiváló formája

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!