A pilóták kivennék a részüket a szabályalkotásból - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A pilóták kivennék a részüket a szabályalkotásból

ADVERTISEMENT

Brit lapértesülések szerint a Forma-1 versenyzői a jövőben szeretnének összetettebb kommunikációt folytatni az FIA-val annak érdekében, hogy nagyobb beleszólásuk legyen a szabályok kialakításába.

FIA: Túl sokat azért ne várjunk a szabálymódosításoktól

Brit lapértesülések szerint a Forma-1 versenyzői a jövőben szeretnének összetettebb kommunikációt folytatni az FIA-val annak érdekében, hogy nagyobb beleszólásuk legyen a szabályok kialakításába.

Éppen emiatt a Versenyzők Érdekvédelmi Szervezetének (GPDA) elnöke, Rubens Barrichello, valamint Felipe Massa és Sebastian Vettel szombaton este találkozott az FIA elnökével, Jean Todttal, hogy egyeztessenek a részletekről.

A versenyzők úgy érzik, azután, hogy 2013-ban újabb jelentős szabályváltozások várhatók, illetve további helyszínekkel bővül a versenynaptár, eljött az ideje annak, hogy ők maguk komolyabban részt vállaljanak a regulák kialakításában.

„Egyszerűen interaktívabb megbeszéléseket szeretnénk folytatni az FIA-val” – mondta Barrichello a minap.

„Azt hiszem, a versenyzőket sokkal jobban be kellene vonni bizonyos területeken – mint például az autók fejlesztése, vagy a szabályok módosítása. Szerintem a versenyzőknek is kellene, hogy legyen beleszólásuk – vagy legalábbis hallgassák meg őket. Nem szeretnénk csatákat vívni, csak arra vágyunk, hogy egy kicsit jobban belefolyhassunk a dolgokba.”

HIRDETÉS
A pilóták kivennék a részüket a szabályalkotásból
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől