A Renault megtartja az F-csatornát Belgiumban

A pénteki szabadedzéseken látottak alapján a Renault úgy döntött, hogy nem lép vissza, és megtartja vadonatúj fejlesztését, a riválisok által már jó ideje használt F-csatornát a hétvége hátralévő részében Spa-Francorchaps-ban.


A pénteki szabadedzéseken látottak alapján a Renault úgy döntött, hogy nem lép vissza, és megtartja vadonatúj fejlesztését, a riválisok által már jó ideje használt F-csatornát a hétvége hátralévő részében Spa-Francorchaps-ban.

Bár a váltakozó időjárási körülmények nem segítettek az új elem tesztelésében, a Renault-nál úgy ítélték meg, hogy igenis hasznos a nagyobb végsebességek elérését elősegítő rendszer használata, így azt terveik szerint megtartják a hétvége hátralévő részében.

„Úgy működött, ahogy arra számítottunk” – mondta Kubica, aki kiválóan teljesített mindkét szabadedzésen, délelőtt a harmadik, délután a negyedik lett.

„Ahogy azt láthattuk, nagyon fontos volt, hogy azt már az első szabadedzéstől futtassuk. Egy-két kisebb dolgot leteszteltünk, és kiértékeltünk a rendszeren, hogy még több információt kaphassunk róla, és eddig minden rendben működik. Nem voltak problémáink, ami mindenképpen bíztató.”

Kubica azonban bevallotta, hogy nem könnyű megszokni a rendszer használatát, mert ahhoz valamelyest meg kell változtatni vezetési stílusát.

„Ez egy olyan dolog, amihez hozzá kell szoknod” – mondta. „Ez nem egy olyasvalami, amit az ember mindig is csinált. Normális esetben, mikor a kanyar végén vagy, a kigyorsításra koncentrálsz, és csak váltasz felfelé, már készülsz a következő ívre.”

„Most viszont emlékezned kell arra, hogy eltakard a nyílást, ami nem különösebben kellemetlen, de mindenképpen hozzá kell szoknod. A pálya egyes pontjain nem is olyan könnyű a használata, de kényelmes helyen van, így minden rendben van vele.”

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az F1-es Stájer Nagydíj TV-közvetítései