A Spyker még nem döntött pilótakérdésben - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A Spyker még nem döntött pilótakérdésben

ADVERTISEMENT

A Spyker főnöke, Colin Kolles elmondta, csapata egyáltalán nem sürgeti jövő évi felállásának véglegesítését, pedig már olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint a holland gárda leszerződtette a GP2-ben versenyző Roldan Rodrigezt.

Egyre valószínűbb, hogy a Spyker megtartja Adrian Sutilt, miután a német versenyző remekül teljesített eddig az idei évben, ám azt egyelőre még nem lehet tudni, ki lesz a csapat második versenyzője a 2008-as idényben.

Bár több versenyző neve is felmerült Christijan Albers menesztését követően, beleértve Christian Klient, Narain Karthikeyant és Rodrigezt, a Spyker vezetése határozottan kijelentette, nem sürgeti jövő évi felállása véglegesítését.

Azonban Kolles határozottan cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint csapata leszerződtette volna a jövő évre Rodrigezt, és kijelentette, egyelőre még nem döntöttek jövő évi felállásukról.

„Egyelőre még nem hoztuk meg a döntést, hogy kikkel kezdjük meg a jövő évet” – mondta Kolles. „Jelenleg teljes mértékben meg vagyunk elégedve az Adrian Sakon párossal, és csakis a Török Nagydíjra, illetve a 2007-es szezon hátralévő részére koncentrálunk.”

A Spyker a hétvégén megrendezésre kerülő Török Nagydíjon veti majd be első alkalommal B specifikációjú autóját, melytől a szakemberek körönként közel 1 másodperces javulást remélnek.

HIRDETÉS
A Spyker még nem döntött pilótakérdésben
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar