Arrivabene szerint 1 tized a Ferrari hátránya - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Arrivabene szerint 1 tized a Ferrari hátránya

ADVERTISEMENT

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene szerint az olasz istálló hátránya mindössze 1 tizedmásodperc az eddig domináló Mercedes mögött.

Bár Nico Rosberg az idei szezon eddigi mindhárom futamán nyerni tudott, a Ferraritól bevallottan tart a német istálló.

A Ferrarinak azonban mindezidáig nem voltak könnyű versenyei, Kínában például két versenyzője összeütközött már az első kanyarban.

Ennek ellenére Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke azt mondja, a Kínai Nagydíjon bőven volt potenciál a maranellói gárdában, az időmérőn elkövetett hibák, illetve az elsőkörös baleset azonban sokba került.

„Az időmérőkön a pole pozíciót tűzhetjük ki célul. A számításaink szerint 1 tizedre voltunk a Mercedestől. Ez egy olyan hátrány, amit versenyzői erőfeszítéssel akár nullára is lehet csökkenteni. De ez nem jött össze.”

Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata

HIRDETÉS

„Seb és Kimi is nagyon keményen dolgozik, rendszeresen ott vannak Maranellóban, és sok időt töltenek el a mérnökökkkel.”

„Az időmérőn követtünk el hibákat, de a versenyen jól szerepeltek. Sebtől is nagyszerű dolgokat láttam, a bokszban két autót is megelőzött. Választ adott arra a kérdésre, hogy miért kap több fizetést, mint Carlos Sainz.”

A Ferrarit a szezon első versenyhétvégéin műszaki gondok is hátráltatták, Arrivabene pedig azt mondja, mindez amiatt van, hogy komoly erőfeszítéseket tettek a teljesítmény növelése érdekében.

„Az autó nagyon jó. Amikor tavaly megterveztük a 2016-os munkát, két választásunk volt: vagy a megbízhatóságot, vagy a teljesítményt helyezzük előtérbe. A mi esetünkben a cél az volt, hogy közelebb kerüljünk a Mercedeshez, szóval a második opciót választottuk. A Mercedes pedig fókuszálhatott a megbízhatóságra, hiszen a teljesítményük már így is jó. De nyilván tudtuk, hogy kockáztatunk azzal, hogy a puszta teljesítményre fókuszálunk.”

Arrivabene szerint 1 tized a Ferrari hátránya
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen