Bottas és Lauda a Vettel-incidensről - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Bottas és Lauda a Vettel-incidensről

Fotó: Mercedes
2018 Großer Preis von Frankreich, Samstag - Wolfgang Wilhelm Valtteri Bottas, Mercedes
ADVERTISEMENT

Valtteri Bottas, a Mercedes F1-es versenyzője úgy érzi, elég helyet hagyott Sebastian Vettelnek a rajtot követően, a német mégis balesetet okozott.

A Francia Nagydíj rajtját követően Vettel és Bottas a második helyért vívott csatát, amikor a Ferrari és a Mercedes összeütközött, és mindkét autó megsérült.

A versenyzők folytatni tudták a versenyt, azonban mindkettejüknek a bokszba kellett hajtania, mivel Vettelnek az orrkúpja sérült, Bottas pedig defektet kapott.

„Egymás mellett haladtunk a féktávon, én kívülre húzódtam, kicsit később is fékeztem, és elég helyet hagytam neki a belső íven” – mesélt az incidensről Bottas.

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

HIRDETÉS

„De egyszerűen szélesen fordult és nekem jött. Defektet kaptam, valamint egy erős sérülés keletkezett a padlólemezen, ami tönkretette a versenyem” – folytatta a finn.

Vettel az ütközés miatt 5 másodperces büntetést kapott, azonban Niki Lauda, a Mercedes elnöke a futam után úgy nyilatkozott, szerinte ez nagyon enyhe szankció volt.

Miért csak 5 másodperces büntetést kapott ezért az óriási hibáért? Nem értem. Ez túl enyhe. 5 másodperc semmi. Teljesen tönkretette a saját és Bottas versenyét is.”

A legfrissebbek

Bottas és Lauda a Vettel-incidensről
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet