Button rajtbüntetést kapott - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Button rajtbüntetést kapott

Jenson Button egy vélhetően soha le nem töltendő rajtbüntetésben részesült a Monacói Nagydíjat követően, miután Pascal Wehrleinnal ütközött.

Button Fernando Alonsót helyettesítette a Monacói Nagydíjon, ám a brit számára keserűen alakult a verseny: a verseny 57. körében ütközött Wehrleinnal, ezzel pedig mindkettejük számára véget ért a futam.

A baleset ijesztőnek tűnt, mivel a két autó kereke összeért a Portier kanyarban, majd Wehrlein Sauberje az oldalán állt meg.

A versenybírák megvizsgálták az esetet, és úgy döntöttek, az esetben Button volt a vétkes, ezért három rajthelyes büntetéssel sújtották „a következő versenyére a szezonban”. A McLaren tartalékosa emellett két büntetőpontot is bezsebelt.

„Rideg, boldogtalan közeg” – Brown őszintén beszélt a McLaren múltjáról

Button rajtbüntetést kapott
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen
Az FIA figyelmeztette a csapatokat: büntetés járhat az új rajtrendszer kijátszásáért