A Red Bull második ülése régóta az egyik legnehezebb feladatnak számít a Forma-1-ben, ám hogy már két futam után felmerül egy esetleges pilótacsere lehetősége, az még a Milton Keynes-i alakulattól is szokatlanul gyors reakciónak tűnhet. A csapatnál most Liam Lawson teljesítménye került nagyító alá, miután a fiatal új-zélandi eddig nem tudott meggyőző formát mutatni.
Lawson eddig három időmérős szereplésén egy 18. és két 20. helyezést ért el. Versenyeredményei sem mutatnak sokkal jobban: egy kiesés, egy 14. és egy 12. hely, utóbbi ráadásul három utólagos kizárásnak is köszönhetően.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A sanghaji hétvégét követően a paddockban már olyan pletykák is felröppentek, hogy a japán futam előtt akár változás is történhet, és bár Christian Horner nem erősítette meg a híreszteléseket, nyitva hagyta ennek lehetőségét.
HIRDETÉS
„Két verseny adataival dolgozunk, és alaposan meg fogjuk vizsgálni ezeket. 400 mérnök dolgozik a csapatnál, és 600 szenzor van az autón, tehát rengeteg információnk van.” – mondta a csapatfőnök.
HIRDETÉS
Arra a kérdésre, hogy Lawson helye garantált-e Szuzukára, Horner így felelt: „Két futamon vagyunk túl, most ért véget a verseny. Elvisszük, amink van, és megnézzük. Felelősséggel tartozunk Liam felé.”
A Red Bull csapatvezetője elismerte, hogy a fiatal pilóta szenved, és bár nem zárta ki, hogy hosszabb távon Lawson még bizonyíthat, egyelőre nem látják azt a teljesítményt, amit vártak tőle.
„Liamben továbbra is ott van a potenciál, de jelenleg nem tudjuk ezt felszínre hozni. Kemény néhány hétvégéje volt. A média is rászállt, a nyomás egyre nő. Sajnálom őt. Nehéz időszakon megy keresztül.”
HIRDETÉS
Amennyiben a Red Bull változtatni akar, Yuki Tsunoda a legkézenfekvő választás. A japán versenyzőt télen még nem léptették elő, ám Helmut Marko sanghaji dicsérete arról árulkodik, hogy a véleményük megváltozott.
„Yuki élete formájában van. Teljesen más versenyző, mint az elmúlt években. Menedzsmentet váltott, érettebb lett, és most működni látszik nála minden” – mondta Marko.
HIRDETÉS
Tsunoda tavaly év végén tesztelt is a Red Bull-lal Abu Dhabiban, amit Horner „hasznos adatként” jellemzett. Arra a kérdésre, hogy ő lenne-e az első számú jelölt, így reagált „Nem kommentálok semmilyen változást, mert az lenne az első szalagcím! Sok információnk van. Most áttekintjük őket, és megpróbáljuk a legjobbat tenni Liamért.”
A Red Bullnál jól tudják: nem biztos, hogy a problémát maga Lawson jelenti. Verstappen is kiemelte, hogy a Racing Bulls autója sokkal könnyebben vezethető, mint a Red Bull RB21-ese.
„Liam is mondta, hogy a Racing Bulls sokkal egyszerűbb autó, mint a miénk” — fogalmazott a négyszeres világbajnok.
Az RB21-es kiélezett első tengelye és instabil hátulja szinte kizárólag Verstappen vezetési stílusához igazodik – ezt a csapaton belüli források is elismerték. Alex Albon korábban így jellemezte a Red Bull autóját, illetve Verstappen vezetési stílusát: „Egy számítógépes egér, aminek az érzékenysége 100%-ra van állítva.”
Amennyiben Tsunoda kap lehetőséget a Red Bullnál, logikus lépés lenne, hogy Lawson visszakerüljön a testvércsapathoz. Ez lehetőséget adna neki a visszarendeződésre és a nyomás csökkentésére.
„Liam fiatal, és kötelességünk gondoskodni róla. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy támogassuk. Tudjuk, hogy képes jó teljesítményre – csak most valamiért nem tudja ezt megmutatni” — folytatta Horner.
Azonban a helyzet nem ilyen egyszerű: spanyol médiaértesülések szerint Franco Colapinto is a Racing Bulls egyik esélyese lehet, sőt, már előrehaladott tárgyalásokról is írnak. Markót Sanghajban az Alpine vendéglátó egységében látták, ami újabb találgatásokra adott okot.
Bár az argentin pilóta esélyeiről még nem lehet biztosat tudni, a pletykák részben saját menedzsmentje által generáltak – egyes források szerint Jack Doohan Alpine-nál mutatott javuló formája is befolyásolhatja a döntéseket.
A következő hetek rendkívül fontosak lesznek a Red Bull jövője szempontjából. Verstappen a napokban látogat el Milton Keynes-be, hogy személyesen egyeztessen a mérnökökkel az RB21-es gyengeségeiről és a fejlesztések irányáról. Az osztrák csapat a német sajtó jelentései szerint „válságértekezletet” tart a héten saját főhadiszállásán. A csapatnak a pilótakérdésben is gyors döntéseket kell hoznia – korábban, mint ahogy azt bárki várta volna.




