„DAS ist gut!” – Elutasította a Red Bull óvását az FIA! - F1VILÁG.HU

„DAS ist gut!” – Elutasította a Red Bull óvását az FIA!

HIRDETÉS
Elutasította a Red Bull óvását a Mercedes trükkös kormányrendszerével kapcsolatban a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).
2020 Austrian Grand Prix, Friday - Steve Etherington Lewis Hamilton Mercedes

A Red Bull az Osztrák Nagydíj pénteki szabadedzései után fordult a szövetséghez, hogy hivatalosan is panaszt tegyen a Mercedes két versenyautója ellen, mivel azokat felszerelték az úgynevezett DAS-rendszerrel, azaz duplatengelyű kormányművel, mely már a téli teszteken is komoly vitákat váltott ki.

A rendszer lényege, hogy a versenyzők a kormány előre-hátra mozgatásával tudnak állítani az első kerekek összetartásán. A Mercedes a trükkös megoldást az FIA-val folyamatosan konzultálva fejlesztette ki, így biztos volt annak szabályosságában, melyet később a szövetség is megerősített.

A Red Bullnak azonban továbbra is kérdései voltak az eszközzel kapcsolatban, így Spielbergben óvást nyújtott be.

Az FIA végül szombat hajnalban, egészen pontosan 0 óra 30 perckor hozott ítéletet az ügyben: elutasította a Red Bull kérelmét.

Az energiaital-gyárosok azt állították, a Mercedes DAS-rendszere nem felel meg a szabálykönyv 3.8-as és 10.2.3-as cikkelyének. Előbbi pont a mozgó aerodinamikai elemek használatát tiltja, utóbbi pedig azt mondja ki, a felfüggesztésrendszereken nem lehet állítani menet közben.

A Mercedes azzal érvelt, a DAS-rendszer nem egy felfüggesztésrendszer, hanem egy kormányrendszer, sőt, egy hagyományos kormánymű is képes változtatni a kerekek összetartásán a kormányzási szög változtatásával.

Az FIA végül arra jutott, „a DAS egy legitim része a kormányrendszernek, így eleget tesz a felfüggesztésekkel és az aerodinamikai ráhatásokkal kapcsolatos szabályoknak”.

A versenybírók álláspontja szerint „a DAS-rendszer fizikailag és funkcionálisan is a kormányrendszer része”.

Mindez azt jelenti, hogy a Mercedes továbbra is használhatja trükkös kormányrendszerét.

Hirdetés

A hírek szerint egyébként a Red Bull is dolgozik egy hasonló megoldáson, így könnyen lehet, hogy spielbergi óvásuk nem is feltétlenül a Mercedes ellen irányult, sokkal inkább tisztán szerettek volna csak látni az eszköz szabályosságával kapcsolatban, hogy a későbbiekben ők is bevethessék.

A GP Világa című videósorozatunk egy korábbi epizódjában már bemutattuk a DAS-rendszer működését:

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!