Elképesztő sztori: Wolff egyszer megütötte Räikkönent - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Elképesztő sztori: Wolff egyszer megütötte Räikkönent

Egészen hihetetlen, eddig ismeretlen történetet osztott meg Toto Wolff: a Mercedes csapatfőnöke elárulta, hogy 2018-ban megütötte Kimi Räikkönent, miután a finn versenyző inzultálta George Russellt.
Sebastian Vettel, drunk Kimi Räikkönen, Ferrari,
Fotó: FIA
ADVERTISEMENT

Az eset a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA)  2018-as díjátadó gáláján történt Szentpéterváron, ahol Räikkönen a harmadik helyezettként vehette át trófeáját a bajnok Lewis Hamilton és a második Sebastian Vettel társaságában. A korábbi világbajnok azonban nem volt józan állapotban, amikor színpadra lépett.

A díjátadó kulisszái mögött történt incidensről Wolff most az ORF televíziónak nyilatkozott – méghozzá George Russell társaságában, aki abban az évben a Forma-2-es bajnoki címet ünnepelhette.

Wolff a beszélgetés során rákérdezett Russelllnél, hogy szeretné-e elmesélni a történetet, a brit pilóta azonban mosolyogva így reagált: „Rajtam nem múlik, nekem nem árt.”

Ezután a Mercedes csapatfőnöke így folytatta: „Ez egy kissé kínos történet, de tényleg megtörtént. Kemény környezetben nőttem fel, ahol néha meg kellett védened magad. A díjátadón egy Forma-1-es versenyző [Räikkönen] sértegette George-ot, még annak ellenére is, hogy ő nyerte az F2-t. Úgyhogy kénytelen voltam megütni. Ott véget is ért a dolog.”

HIRDETÉS

Wolff hozzátette, hogy természetéből fakadóan védelmező típus: „Mindent megteszek a családomért és a csapatomért. Ugyanakkor nekem is szükségem van a csapat támogatására – ez kölcsönös kapcsolat.”

Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?

Elképesztő sztori: Wolff egyszer megütötte Räikkönent
Az FIA elárulta: a gyártók tavaly elutasították az F1-es motorok rangsorolásának más módszerét
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett

Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra