Először szólalt meg Stroll a pénteki lökdösődésről - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Először szólalt meg Stroll a pénteki lökdösődésről

Először szólalt meg a Katari Nagydíj pénteki időmérőjén látott kirohanásáról az Aston Martin versenyzője, Lance Stroll. A kanadai pilóta saját trénerét lökdöste a garázsban a kiábrándító eredmény után.
Helmets, Portrait, TS-Live, Spa-Francorchamps, GP2312a, F1, GP, Belgium
Lance Stroll, Aston Martin F1 Team
Fotó: Aston Martin F1 Team
ADVERTISEMENT

Miközben Fernando Alonso ezúttal is a top 10-be verekedte magát, Stroll már a Q1-ben búcsúzni kényszerült a pénteki kvalifikáción, kiesését követően pedig dühösen kihajította a kormányt autójából, majd saját trénerét, Henry Howe-ot kezdte el taszigálni, aki megpróbálta őt az ilyenkor kötelező mérlegelésre küldeni.

Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”

Az esetről készült felvételek villámgyorsan terjedni kezdtek a közösségi médiában, Stroll pedig rengeteg kritikát kapott a történtek miatt. Az Aston Martin versenyzője szombaton újságíróknak nyilatkozva válaszolt az esettel kapcsolatban.

„Nyomvájúba kerültünk, és nem javul a helyzet. Azt gondolom, a frusztráció jelen van az egész csoporton belül. Szeretnénk jobban teljesíteni, jobbak akarunk lenni, de egyszerűen küszködünk” – mondta a kanadai versenyző, majd arra a kérdésre, hogy hogyan próbál megbirkózni a csalódottsággal, így felelt: „Kib*szottul gyűlülöm a rossz napokat. Ez nem fog változni” – fogalmazott, majd gyorsan hozzátette, „persze” továbbra is élvezi az F1-es versenyzést.

A Motorsport.com című lap cikkében azt írja, Strollt meglepte az, hogy a garázsban történt incidens olyan nagy visszhangot váltott ki, és fontolgatta is, hogy a közösségi médiában tisztázza a helyzetet. A rutinos versenyzőt állítólag az bosszantotta fel, hogy ahelyett, hogy lett volna ideje feldolgozni az eseményeket, trénere rögtön az FIA garázsába irányította volna mérlegelésre. Ezt a procedúrát egyébként nemrég egy direktíva nyomán felgyorsították, hogy a versenyzők ne vehessenek magukhoz folyadékot, vagy tegyék zsebre telefonjaikat a mérlegelés előtt.

HIRDETÉS

Arra a kérdésre, hogy ő és Howe tisztázták-e a történteket egymás között, Stroll így felelt: „Rendben vagyunk.”

Az Aston Martin sajtósai ezt követően próbáltak túllendülni a témának, mielőtt Stroll hozzátette. „Ne, ne. Folytassuk. Van még kérdés?”

A sajtótájékoztatón ezt követően felmerült, hogy kirohanásáért esetleg lesznek-e szankciók ellene házon belül, Stroll pedig így folytatja. „Rendben vagyunk. Ő egy haver. Együtt megyünk keresztül a frusztráción, együtt nyomjuk, szóval rendben vagyunk.”

Először szólalt meg Stroll a pénteki lökdösődésről
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen