F1: Egyeztetnek még arról, hogy legyen-e pontosztás a sprintfutamokon - F1VILÁG.HU

F1: Egyeztetnek még arról, hogy legyen-e pontosztás a sprintfutamokon

A Forma-1 csapatai a száguldó cirkusz vezetőségével együtt jelenleg is azt mérlegelik, hogy járjanak-e pontok az idei évben a szombati sprintversenyeken.

Ahogyan arról korábban az F1Világ.hu is beszámolt, a 2021-es szezonban három helyszínen is sprintfutamot rendeznek majd a szombati időmérő edzés helyett.

Ennek megfelelően Montrealban, Monzában és Interlagosban is pénteken tartanak majd egy időmérőt, ennek eredménye határozza meg a szombatin sprintverseny rajtsorrendjét, míg a rövid futam végeredménye dönt a vasárnapi verseny rajtfelállásáról.

 

A részletekről viszont tovább folynak az egyeztetések – így például arról is, hogy osszanak-e pontokat szombatonként.

„A pontosztás egy olyan dolog, amiben meg kell állapodni a sprintfutamok kapcsán” – mondta Simon Roberts, a Williams csapatfőnöke. „Vannak érvek és ellenérvek.”

Amennyiben nem osztanak pontokat, a csapatok félelme szerint a versenyzők nem fognak majd olyan keményen harcolni egymással a pozíciókért. A pontosztás viszont csökkentheti a vasárnapi főverseny jelentőségét. Alapos mérlegelésre van tehát szükség.

„Van néhány tényleg nagyon-nagyon jó ötlet az asztalon” – folytatta Roberts. „Lemodelleztük, mint ahogy szerintem minden csapat. De egyik vagy másik verzió felé sem billen jelentősen a mérleg nyelve. Szerintem leginkább arról szól az egész, hogy mi a megfelelő megoldás ahhoz, hogy megtartsuk a Forma-1 szellemiségét.”

„Egy nagydíj, mint verseny nagyon-nagyon fontos. Szóval meg kell találni a megfelelő egyensúlyt, izgalmassá kell tenni a sprintfutamokat, és adnunk kell valamit a versenyzőknek, amiért harcolhatnak. Azt akarjuk, hogy folyamatos harc legyen. Nem akarjuk, hogy a versenyzők feladják csak azért, mert nem elérhető a pontszerzés.”

„Másfelől viszont nem az a főverseny. A főverseny vasárnap lesz, és meg kell tartanunk ezt a szellemiséget. Szóval sajnos nem tudom a pontos választ. De ez is egy olyan dolog, amivel kapcsolatban értekezünk, vannak nagyon bölcs szakemberek, akik vizsgálják ezt. Meggyőződésem, hogy ki fogjuk találni, mi legyen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

F1: Egyeztetnek még arról, hogy legyen-e pontosztás a sprintfutamokon
Komoly fejlesztésekkel vágnak vissza Alonsóék Kanadában
Nevetség tárgyává vált a Williams, a csapatfőnök az istálló védelmére kelt
Nem tervez Red Bull-motorokra váltani a McLaren
James Key lett a Sauber technikai igazgatója

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!