Ferrari: A próbapadon remekül teljesít az új autó - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Ferrari: A próbapadon remekül teljesít az új autó

ADVERTISEMENT

A Ferrari munkatársai gőzerővel dolgoznak azon, hogy a 2017-es F1-es szezonban versenyképesebbek legyenek, mint tavaly, és végre legyőzhessék a Mercedest – a dolgozók alig pihennek a télen.

Az olasz istálló nagy reményekkel vágott neki a 2016-os idénynek, végül azonban nem tudott harcba szállni a Mercedesszel, sőt, végül a Red Bull-lal szemben is alul maradt.

A Ferrarinál mindent megtesznek azért, hogy idén a győzelmekért harcoljanak, az új szabályok pedig komoly lehetőséget jelenhetnek a maranellóiak számára. Az olasz csapat munkatársai éppen ezért éjt nappallá téve dolgoznak, hogy minél versenyképesebb autóval álljanak elő.

„Karácsonykor csak két nap szabadságot kaptak” – mondta Marchionne a Corriere dello Sport című lapnak. „Úgy tűnik, az hogy jól működik, a motor remekül teljesít a mérőpadon. De erre nem szabad hagyatkoznunk, meglátjuk, hogy majd a pályán milyen sikereket érünk el. Jelenleg hatalmas munkát végeznek a motoron, az aerodinamikán és az új szabályokkal kapcsolatos területeken.”

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

„Rosszul tennénk, ha ezt gondolnánk. Nem az ő hibájuk, hogy remek munkát végeznek. Talán nem túl jó ez a helyzet, de az az igazság, hogy ők jók” – mondta az elnök, majd hozzátette, a Ferrarinak kell mindent megtennie annak érdekében, hogy legyőzzék az ezüstnyilakat. „Nem, ez rajtunk múlik, szóval arra kell koncentrálnunk, hogy mi az, amivel legyőzhetjük őket.”

HIRDETÉS
Ferrari: A próbapadon remekül teljesít az új autó
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar