Ferrari: Allison érkezése csak pletyka - F1VILÁG.HU

Ferrari: Allison érkezése csak pletyka

HIRDETÉS

Nem tulajdonított komoly jelentőséget a James Allison érkezéséről szóló pletykáknak a Scuderia Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo.


Nem tulajdonított komoly jelentőséget a James Allison érkezéséről szóló pletykáknak a Scuderia Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo.

A Lotus alakulata tegnap hivatalos közleményben jelentette be, hogy az eddig technikai igazgatóként tevékenykedő Allison távozik az istállótól, helyét pedig Nick Chester veszi át.

Az egyelőre még nem ismert, Allison hol folytatja, ám a feltételezések szerint egy élcsapatnál – így könnyen lehet, hogy végül a Ferrarihoz kerül.

A szakember korábban már dolgozott is a maranellói gárdánál, Luca di Montezemolo azonban nem kívánta különösebben véleményezni az Allison érkezéséről szóló híreket.

„Nem tudok semmit, szóval megcáfolni sem tudom” – mondta a Presidente.

„Ahogy én tudom, ezek csak pletykák. Majd ha lesz mit mondani, akkor mondani fogom.”

Az Autosprint című lap értesülései szerint még legalább fél évig nem tudjuk meg, Allison mely csapathoz kerül a jövőben, ennyi ideig tart ugyanis felmondási időszaka a Lotusnál.

Az Auto Motor und Sport című német szaklap arról ír, Allison akár a Williamsnél is folytathatja.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!