Hamilton: Mindent beleadtam - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hamilton: Mindent beleadtam

A Forma-1-es szezonnyitó Bahreini Nagydíj időmérő edzésén szűk négy tizedmásodperces hátránnyal második helyen végző Lewis Hamilton elmondása szerint minden tőle telhetőt beleadott, de a Red Bull túl gyorsnak bizonyult.
2021 Bahrain Grand Prix, Friday - LAT Images Lewis Hamilton Mercedes
Fotó: Mercedes/LAT Images
ADVERTISEMENT

Max Verstappent a kvalifikáción sem lehetett megállítani, 388 ezredmásodperccel ugyanis gyorsabbnak bizonyult a hétszeres világbajnok Hamiltonnál.

A Mercedes versenyzői annak ellenére nem találtak fogást az ifjonc hollandon, hogy az autóikon jelentős fejlesztéseket eszközöltek a két héttel ezelőtti tesztnapokhoz képest.

„Gratulálok Verstappennek, remek munkát végzett – igazán gyors volt az utolsó körén” – mondta Hamilton.

„Mindent beleadtam, amit csak tudtam, de sajnos mindez nem volt elég” – folytatta a címvédő.

Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?

HIRDETÉS

A brit versenyző szerint sokat fejlődött a csapat az előszezoni teszt óta, viszont meglátása szerint a Mercedes előtt komoly feladat áll, hogy jobb tempót találjanak.

„Mindig van több, de az időmérőn ez volt a legjobb, amit el tudtam érni. Ebben pedig biztos vagyok. Az autóból pedig mindent kihoztam!”

„A teszten szerzett adatokból jól dolgoztunk. A gyárban dolgozók szintén nagyszerű munkát végeztek.”

„Az aerodinamikai elemzőnk, Kim remek tanácsokat adott, hogy előrébb lépjünk. Az autót helyretettük, ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a Red Bullhoz.”

„Azt gondolom, ahhoz képest, hogy a teszten eléggé le voltunk maradva, jó, hogy ilyen közel voltunk.”

Hamilton: Mindent beleadtam
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen