Hamilton: Mintha csak most történt volna Bianchi balesete - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hamilton: Mintha csak most történt volna Bianchi balesete

A Japán Nagydíjon az F1-es mezőny valamennyi tagja Jules Bianchira emlékezik, aki 2014-ben szenvedett súlyos balesetet Suzukában, melynek következtében néhány hónap múlva elhunyt.
Lewis Hamilton, Mercedes
Fotó: Hockenheimring
ADVERTISEMENT

A 2014-es Japán Nagydíjat soha nem fogja elfelejteni a mezőny: az időjárási körülmények borzasztóak voltak, heves esőzések akadályozták a versenyt, ahol Jules Bianchi végzetes balesetet szenvedett. A francia pilóta kómába esett, majd több mint 9 hónap elteltével feladta a küzdelmet, és 2015. július 17-én elhunyt. 

Suzukába érkezve a mezőny valamennyi tagja megemlékezik egykori versenytársáról, Bianchiról – Lewis Hamilton is így tett.   

„Nem hiszem el, hogy már ilyen régen történt. Annyira közelinek tűnik, annyira friss bennünk ez a dolog” – nyilatkozta Hamilton Japánban. „Emlékszem a napra, az időjárásra. Ültünk a bokszutcában, ledöbbentünk a történteken, majd a folytatáson. Még mindig friss bennem a dolog, annyira szomorú. Szeretném hinni, hogy a lelke a mai napig a sporttal maradt, a versenyzőkben.

Bianchi Charles Leclerc közeli barátja és keresztapja is volt, így a jelenlegi mezőny tagjai közül hozzá állt legközelebb a francia pilóta. 

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

HIRDETÉS

„Tavaly nehéz hétvége volt számomra, hiszen először voltam Suzukában Jules balesete óta” – mondta a monacói. „Nyilvánvalóan ez egy nagyon szomorú emlék, és mindig ehhez a nagydíjhoz fogom kötni.”

Hamilton: Mintha csak most történt volna Bianchi balesete
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen