Hamiltont nem befolyásolják a valótlan pletykák - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hamiltont nem befolyásolják a valótlan pletykák

ADVERTISEMENT

Nem tulajdonít komoly jelentőséget a jövőjével kapcsolatos híreszteléseknek Lewis Hamilton, a McLaren világbajnok versenyzője. A brit kijelentette, kizárólag arra összpontosít, hogy megnyerje a világbajnoki címet.

Nem tulajdonít komoly jelentőséget a jövőjével kapcsolatos híreszteléseknek Lewis Hamilton, a McLaren világbajnok versenyzője.

Brit sajtóértesülések szerint a 2008-as év legjobbja egyre közelebb áll ahhoz, hogy a következő évben a Mercedes csapatánál folytassa pályafutását. A The Daily Mail szerint a brackley-i gárda egy három évre szóló, 60 millió fontos szerződést kínált Hamiltonnak, miközben a McLaren jelenlegi fizetését is csökkenteni szeretné.

Hamilton a pletykákkal kapcsolatban elmondta, nem foglalkozik azokkal, ugyanis kizárólag arra összpontosít, hogy megnyerje az idei bajnokságot.

„Szerintem mindannyian elég bölcsek vagyunk ahhoz, hogy tudjuk, az emberek olykor írnak dolgokat, és ezek nem feltétlenül igazak” – mondta a brit.

HIRDETÉS

„Nagyon sok a spekuláció, és nagyon sok a sztori, melyekben semmi igazság nincs. 13 éves korom óta a csapattal vagyok, 2009 óta pedig nagyon keményen dolgozunk azért, hogy megpróbáljuk megnyerni a bajnokságot, és remélhetőleg most olyan helyzetben vagyunk, hogy ez sikerülhet is.”

„A legfontosabb dolog tehát most az, hogy ne zavarjanak meg ezek a pletykák.”

Hamilton hozzátette, bár természetesen előbb-utóbb tisztázni kell a szerződés körüli dolgokat, nem szabott ki határidőt erre vonatkozóan.

„Nincs határidő. Arra összpontosítok, hogy megpróbáljam megnyerni a világbajnokságot. Természetesen rendezni kell ezeket a dolgokat is, de megvannak az emberek a háttérben, akik a szerződéssel kapcsolatos tárgyalásokat bonyolítják.”

A brit sajtó eközben arról ír, a McLaren már keresi az utódját Hamiltonnak: helyét 2013-ban Sergio Perez veheti majd át.

Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?

Hamiltont nem befolyásolják a valótlan pletykák
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett

Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar