Hivatalos: Domenicali lesz a Forma-1 új vezére - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hivatalos: Domenicali lesz a Forma-1 új vezére

A Ferrari korábbi csapatfőnöke, Stefano Domenicali lesz a Forma-1 elnök-vezérigazgatója 2021-től – jelentette be a száguldó cirkusz pénteken, hivatalos közleményben.
Stefano Domenicali Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

Domenicali 1991-ben kezdte karrierjét a Ferrari Forma-1-es csapatánál, ahol folyamatosan került egyre komolyabb pozíciókba, 2008-ban pedig az istálló csapatfőnöki székét is elfoglalhatta.

A szakember 2014-ben távozott a Ferraritól, majd az Audihoz került, 2016-ban pedig a Lamborghini elnök-vezérigazgatója lett.

A Liberty Media pénteken hivatalos közleményben jelentette be: 2021 januárjától Domenicali veszi át Chase Carey helyét az elnök-vezérigazgatói posztban.

„Boldogan csatlakozom a Forma-1 szervezetéhez, egy olyan sporthoz, mely mindig az életem részét képezte” – mondta a szakember.

Hivatalos: Visszatér a Forma-1 Törökországba!

HIRDETÉS

„Imolában születtem és Monzában éltem. Az FIA együléses bizottságán keresztül folyamatosan kapcsolatban maradtam a sporttal, és várom már, hogy kapcsolatba lépjek a csapatokkal, promóterekkel, szponzorokkal, és a Forma-1 számos partnerével.”

A legfrissebbek

Hivatalos: Domenicali lesz a Forma-1 új vezére
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet