Hivatalos: Jövőre Forma-1-es verseny lesz Miamiban! - F1VILÁG.HU

Hivatalos: Jövőre Forma-1-es verseny lesz Miamiban!

HIRDETÉS
A Forma-1 vezetősége vasárnap délben hivatalos közleményben erősítette meg, 2022-ben Miamiban is ellátogat a száguldó cirkusz. A királykategória 10 évre szóló megállapodást kötött az amerikaiakkal.
Miami Grand Prix 2022 layer

Jó ideje voltak már törekvések arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államokban egy második F1-es versenyt is megtartsanak, helyszínként pedig Miamit jelölték ki.

Bár voltak leküzdendő akadályok az elmúlt hónapokban, sőt, években, a Forma-1 vezetősége végül vasárnap jelentette be, megszületett a megállapodás, így 2022-től 10 éven át biztosan lesz verseny Miamiban.

A versenypályát a Hard Rock Stadium környékén alakítják majd ki, 5,41 km hosszú lesz, 19 kanyarból és három hosszabb egyenesből áll majd.

A Miami Dolphins stadionja körül épülő létesítmény kialakításában a Forma-1 és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szorosan együttműködik a promóterrel.

Miami lesz a 11. helyszín az Egyesült Államokban, ahol Forma-1-es futamot rendeznek. A Forma-1 1950 óta íródó történetében Riverside, Sebring, Watkins Glen, Long Beach, Las Vegas, Detroit, Dallas, Phoenix, Indianapolis és Austin adott otthont világbajnoki futamnak.

Azt egyelőre még nem tudni, hogy a jövő évi versenyt pontosan mikor rendezik meg – a versenynaptárat az idei év későbbi szakaszában teszik közzé.

Ilyen lesz a pálya vonalvezetése:

„Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy 2022-től kezdve a Forma-1 Miamiba is ellátogat majd” – mondta Stefano Domenicali, a száguldó cirkusz elnök-vezérigazgatója. „Az Egyesült Államok kulcsfontosságú piac számunkra, és igazán bátorít bennünket az egyre növekvő amerikai érdeklődés, amit tovább segít majd egy második verseny is.”

„Szorosan együttműködik a Hard Rock Stadium csapatával és az FIA-val, hogy egy szenzációs versenyzést kínáló pályát biztosítsunk, és pozitív és hosszan tartó módon hozzájáruljunk a helyi közösséghez.”

Hirdetés

„Hálásak vagyunk a rajongóinknak, a Miami Gardens választott tisztviselőinek és a helyi turisztikai hivatalnak a türelmükért és a támogatásukért. Izgatottan várjuk már, hogy a világ leglátványosabb versenyét a sportág történetében először elvigyük Miamiba.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!