Indy 500: Nincs kifogása a McLarennek - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Indy 500: Nincs kifogása a McLarennek

Rendkívül csalódottan nyilatkozott az Indy 500 időmérőjét követően a McLaren vezetősége – Zak Brown azt mondja, „nincs kifogásuk” arra, hogy Fernando Alonso nem vehet részt hétvégi legendás versenyen.
Fernando Alonso, McLaren, IndyCar, Indianapolis 500, 2019
Fotó: IndyCar
ADVERTISEMENT

Alonso 2017-ben egyszer már elindult az indianapolisi 500 mérföldesen, idén pedig újra rajthoz állt volna a McLaren színeiben.

„Rideg, boldogtalan közeg” – Brown őszintén beszélt a McLaren múltjáról

A kétszeres Forma-1-es világbajnok számára azonban nehezen alakult a múlt hét, a szombati első időmérő-napon pedig képtelen volt bekerülni a top 30-ba, így vasárnap azon 6 versenyző egyike volt, akik az utolsó 3 rajtpozícióért küzdöttek meg egymással.

Alonso végül alulmaradt, így nem állhat rajthoz a vasárnapi versenyen, mely kétségkívül kiábrándító az egész csapat számára.

„Hihetetlenül csalódottak vagyunk a rajongók, a csapat, a partnerek, és Fernando miatt is, hogy nem lehetünk ott idén az Indy 500-on” – mondta Zak Brown.

„Tudtuk, hogy nehéz lesz, de nincs kifogás – nem végeztük el a feladatunkat. Elismerés és tisztelet azoknak, akik igen. Sajnálom, hogy a McLaren és Fernando nem lehet ott a versenyen. A csapat a szívét-lelkét beleadta, hálás vagyok ezért. És tudjuk, hogy mi csúszott félre, és meg fogjuk oldani.”

Gil de Ferran a McLaren sportigazgatója a csapat közösségi oldalán közzétett videóüzenetében arról beszélt, az, hogy Alonso nem tudta kvalifikálni magát a legendás versenyre, pályafutása legfájdalmasabb élménye.

„A bennem lévő versenyző szeretne visszatérni!” – mondta de Ferran. „Már holnap el akarom kezdeni, neki akarok vágni ennek a kihívásnak.”

„Fernando jól mondta korábban, azért vagyunk itt, hogy harcoljunk. Néha elbukunk, de itt vagyunk, hogy küzdjünk.”

HIRDETÉS
Indy 500: Nincs kifogása a McLarennek
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen
Az FIA figyelmeztette a csapatokat: büntetés járhat az új rajtrendszer kijátszásáért