Jelentősen átalakítja V6-os motorját a Ferrari - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Jelentősen átalakítja V6-os motorját a Ferrari

Jelentősen áttervezi V6-os erőforrását a 2020-as idényre a Ferrari Forma-1-es csapata, miközben igyekszik növelni versenyautójának leszorítóerejét – árulta el Mattia Binotto.
TEST T5 ABU DHABI 2019 - MARTEDÌ 03/12/2019  
credit: @Scuderia Ferrari Press Office Sebastian Vettel Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

A maranellóiak idén kiemelkedtek a mezőnyből a motorteljesítmény tekintetében, a kanyarokban viszont egyértelműen lemaradásban voltak riválisaikkal szemben.

A 2019-es év második felében a Scuderia igyekezett növelni az autó leszorítóerejét, ennek köszönhetően pedig sikerült is előrelépéseket tenni ezen a téren.

Habár a technikai szabályok 2020-ra változatlanok maradnak, a Ferrari úgy döntött, módosít motortervezésén a következő szezonra, mert úgy érzi, többet tud kihozni V6-os erőforrásából.

„Elég sokat változtattunk az erőforráson annak architektúráját, illetve a hengereket tekintve” – mondta Mattia Binotto csapatfőnök.

HIRDETÉS

„Elég nagy mértékű a dolog, mert van még ebben. Jelentős mértékű változtatásokról van szó a motoron magán.”

A Ferrari célja természetesen az, hogy megtartsa jelenlegi motorelőnyét a riválisokkal szemben, ugyanakkor viszont ki akarja küszöbölni azokat a leszorítóerőbeli hiányosságokat, melyek idén hátráltatták az istállót.

„A jövő évi autóval több leszorítóerőt szeretnénk, és a több leszorítóerő nagyobb légellenállást jelent” – magyarázta Binotto.

„Nem számítunk arra, hogy annyira nagy előnyben leszünk az egyenesekben, mint eddig. De soha nem tudhatjuk, mit csinálnak a többiek. Sok mindent tanultunk idén, és felismertünk, hogy több leszorítóerőre van szükségünk. A szezon végén láthattuk, hogy még hátrányban vagyunk.”

Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata

„Szeretnénk tehát több leszorítóerőt az autóra, és következésképpen többet dolgozunk majd a légellenálláson.”

A Ferrarinál jelenleg is a 2020-as autó terveinek véglegesítése zajlik, az előszezoni tesztekig pedig gőzerővel dolgozik a csapat.

A Scuderia február 11-én mutatja be új autóját a nagyközönségnek, 8 nappal az első barcelonai teszt előtt.

„A homologizációs folyamat zajlik. Teljesítjük a törésteszteket a homologizációhoz, de persze még fejlesztünk a szélcsatornában. De a koncepciót már természetesen meghatároztuk.”

Jelentősen átalakítja V6-os motorját a Ferrari
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen