Friss hírek

Jól kiszúrt az F1-gyel a versenynaptárat önhatalmúlag bejelentő FIA-elnök

Önhatalmúlag döntött a 2023-as Forma-1-es versenynaptár bejelentéséről a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, ezzel pedig kisebbfajta káoszt okozott a száguldó cirkusz vezetősége, valamint a promóterek számára.

Ahogyan arról az F1Világ is beszámolt, a Motorsport Világtanács (WMSC) kedden, egy elektronikus voksolás keretében hagyta jóvá a jövő évi programtervezetet: a világbajnokság 24 versenyből áll majd, a szezon március elején rajtol Bahreinben, majd november végén zárul Abu Dhabiban. Komoly meglepetéseket nem tartalmazott a bejelentés, az azonban kiderült belőle, hogy például a Monacói Nagydíj jövőjéről döntés született, mint ahogy az is, hogy a Las Vegas-i Nagydíjat november 18-án rendezik utolsó előtti versenyként.

Emellett pedig a Magyar Nagydíj sem a szokásos július végi, augusztus eleji időpontban kerül megrendezésre, hanem július 21-23. között, míg a Belga Nagydíj lesz az utolsó verseny a nyári szünet előtt.

Hirdetés
 

Úgy tudni, az FIA keddi bejelentése komoly galibákat okozott a Forma-1 vezetősége számára, ráadásul a csapatokat is csak három órával korábban értesítették arról, hogy a WMSC ülésén szavazni fognak a jövő évi naptárról is. A mezőny tagjai főleg a szezon hajrájára az amerikai kontinensre beiktatott tripla fordulóval kapcsolatban nem elégedettek.

A hírek szerint a versenynaptár publikálását az FIA új elnöke, Mohammed Ben Sulayem érezte feladatának, holott korábban arról mindig a Forma-1 tett először bejelentést. Az FIA vezére ezzel nem kis meglepetést okozott a száguldó cirkusz vezetőségének, és mivel mindenféle előzetes egyeztetés nélkül jelentette be a 2023-as programot, megfosztotta a Forma-1-et annak lehetőségétől, hogy külön közleményben számoljon be például arról, hogy 3 évvel meghosszabbították a Monacói Nagydíj szerződését, vagy éppen arról, hogy milyen komoly eseményként tekintenek a jövő évi Las Vegas-i hétvégére. Utóbbiakról végül rövid közleményekben számolt be az F1.

De akadtak további problémák is, például az, hogy a július végére beharangozott Belga Nagydíj nemes egyszerűséggel egybeesett a spái 24 órás verseny időpontjával, amit a szervezőknek végül át kellett tenniük július első hétvégéjére. Mindez azért is kínos, mert a 24 órás versenyt 70 éve július végén rendezik meg Belgiumban, a versenyszervezők így meglehetősen nehéz helyzetbe kerültek, és nem volt lehetőségük a helyzet csendes megoldására. Lapértesülések szerint utóbbi módosítással összesen 14 versenyt kellett még átütemezni a különféle versenysorozatokban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Jól kiszúrt az F1-gyel a versenynaptárat önhatalmúlag bejelentő FIA-elnök
Norris izgatottan várja már Piastri érkezését
Horner szerint elképesztő, hogy a Mercedes ekkora bakot lőtt 2022-es autójával
Növényi olajjal tankolták fel a Mercedes F1-es kamionjait
Ricciardo hajlandó kihagyni egy évet, ha azzal új esélyt kap
Norris már most a McLaren vezéreként tekint saját magára

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!