Két F1-es csapattal is tesztelhet a Mercedes juniorja - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Két F1-es csapattal is tesztelhet a Mercedes juniorja

Fotó: F1VILÁG
George Russell, Mercedes W08, Hungaroring, Test, 2017
ADVERTISEMENT

Várhatóan két Forma-1-es csapat színeiben is tesztelhet hamarosan a Mercedes juniorversenyzője, George Russell.

A GP3-as sorozat tavalyi bajnoka idén a Forma-2-es sorozatban versenyez, emellett pedig a Mercedes tartalékversenyzői feladatait látja el Pascal Wehrleinnal közösen.

Russell tavaly a Force India színeiben már vezethetett F1-es versenyhétvégén, és nem kizárt, hogy idén ismét lehetőséget kap majd a silverstone-i istállótól.

A Motorsport.com úgy tudja, a brit tehetség akár néhány szabadedzésen is autóba ülhet a Force Indiánál, a Mercedes W09-es modelljét pedig az évközi tesztek egyikén, Barcelonában vagy Budapesten, illetve a Pirelli gumitesztjein vezetheti.

A Force India egyébként az idei évre Nicolas Latifit nevezte ki tartalékpilótájának, míg Nikita Mazepin fejlesztőversenyzőként segíti a csapat munkáját.

Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet

HIRDETÉS

A csapat ügyvezetője, Otmar Szafnauer nemrég azt mondta, Russellnek „lesz némi dolga még nálunk”.

Az ifjú versenyző a Motorsport.com-nak úgy nyilatkozott, a Mercedesszel való tesztelés bőven „benne van a pakliban, és szeretnék ismét a Force India volánja mögé is ülni.”

Két F1-es csapattal is tesztelhet a Mercedes juniorja
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől