Klien keményen küzd a HRT üléséért - F1VILÁG.HU

Klien keményen küzd a HRT üléséért

HIRDETÉS

Christian Klien nemrégiben bevallotta, mindent megtesz azért, hogy 2011-ben is a Forma-1-ben versenyezhessen, így menedzsere jelenleg is tárgyalásokat folytat a Hispania Racing Team alakulatával.


Christian Klien nemrégiben bevallotta, mindent megtesz azért, hogy 2011-ben is a Forma-1-ben versenyezhessen, így menedzsere jelenleg is tárgyalásokat folytat a Hispania Racing Team alakulatával.

Három héttel az idénynyitó előtt a spanyol kiscsapat még mindig nem döntötte el, ki lesz Narain Karthikeyan csapattársa az előttünk álló idényben, lapértesülések szerint azonban Vitantonio Liuzzi és Christian Klien a legesélyesebb arra, hogy elfoglalja az utolsó versenyzőülést a mezőnyben.

Utóbbi versenyző a minap elárulta, folyamatosan tárgyalnak a HRT-vel, mely csapattól komoly előrelépéseket vár az idény során.

„A menedzserem, Roman Rummenigge állandó kapcsolatban áll a csapat menedzsmentjével. Mondanom se kell, szeretnék a HRT-nél versenyezni” – írja Klien saját internetes lapján.

„Meggyőződésem, hogy a csapat sokat fog fejlődni és meglep néhány embert. Geoff Willis és a főtervező, Paul White olyan szakemberek, akik tudják, hogy kell versenyképes autót építeni. Jó lenne, ha segíthetnék a további fejlődésben.”

Klien úgy véli, az F111-es versenygép – mely konstrukciót a csapat ezen a héten, Barcelonában visz pályára először – egyértelműen előrelendíti majd a spanyol kiscsapatot.

„Az összes teszten a 2010-es autóval vettek részt, mellyel én tavaly öt versenyhétvégét teljesítettem. A mérnökökkel közösen rengeteget dolgoztunk a beállításokon. A szezon vége felé képesek voltunk arra, hogy csökkentsük a különbséget a többi csapathoz képest, noha egész évben nem voltak új alkatrészek.”

Miután az új autó még nem körözött hivatalosan a versenypályán, Klien nem tart attól, hogy hátrányban lenne amiatt, hogy még ő sem tesztelt a tél során. Az osztrák versenyző azt azonban elismeri, a gárda előnyére vált volna, ha időben elkészülnek az idei versenygéppel.

„Minden egyes nap számít. De ha visszaemlékszünk arra, hogy a csapat saját hamvaiból támadt fel, akkor kétség sem férhet hozzá, hogy mindent kihoz a rendelkezésére álló forrásokból 2011-ben.”

Hirdetés

A 28 éves versenyző hozzátette, ironikusnak tartja, hogy ismét Vitantonio Liuzzival száll harcba egy versenyzői ülésért, hiszen 2005-ben szintén az olasz pilótával osztoztak a Red Bull egyik versenyautóján. Klien mindazonáltal elmondta, függetlenül attól, melyikük kap lehetőséget 2011-ben, továbbra is baráti kapcsolatot ápolnak majd.

„Mókás, nem? A Red Bullnál akkoriban úttörői voltunk ennek az amolyan ’ülésmegosztós’ modellnek. Viszont Tonio és én barátok maradtunk az évek alatt. Mint gyakran, a HRT-s tesztje után is beszéltünk telefonon.”

„Tavaly nyáron kaptam egy extra jegyet a Bajnokok Ligája madridi döntőjére. Természetesen elhívtam Toniót, aki örömmel velem tartott. Nem számít, ki kapja az ülést, mert az semmit nem változtat majd a mi kiváló és tiszteletteljes kapcsolatunkon.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!