Montezemolo: Sok munka vár még ránk - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Montezemolo: Sok munka vár még ránk

ADVERTISEMENT

Elégedett a Ferrari szezonkezdetével a maranellói gárda elnöke, Luca di Montezemolo.

Az olasz istálló versenyképesnek mutatkozott a 2013-as szezon első versenyén, Ausztráliában, ahol Fernando Alonso a második, Felipe Massa pedig a negyedik helyen ért célba.

Montezemolo elmondta, nagyon örül annak, hogy a Ferrari jó formában van.

„Úgy teljesítettünk, ahogy vártuk. Jó versenyt futottunk, főképp a Red Bull és [Sebastian] Vettel ellen, akik véleményem szerint legfőbb riválisaink idén is” – mondta az elnök.

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

„A célunk az volt, hogy dobogóra álljunk, és ezt sikerült is megtenni. Ez mindenképpen pozitív kezdete a bajnokságnak, pszichológiailag nagyon jót tesz a csapatnak. Fontos volt, hogy jól kezdjük a szezont, mivel ez az elmúlt két évben nem igazán sikerült.”

HIRDETÉS

A Ferrari elnöke kifejtette, tisztában vannak azzal, hogy még sok munka vár rájuk, éppen ezért komoly figyelmet fordítanak a fejlesztésekre is.

„Tudjuk, hogy nem a miénk a leggyorsabb autó, de több vasat tartunk a tűzbe. És kétségtelen, hogy egy eredendően jó autót sokkal könnyebb fejleszteni. Továbbra is a földön járunk, mert tudjuk, hogy sok munka vár még ránk.”

Montezemolo hozzátette, nagyon elégedett versenyzőik melbourne-i teljesítményével is.

„Elégedett vagyok Felipe Massa teljesítményével – nagyon gyors volt az időmérőn, és briliáns versenyt futott. Fernando Alonso szintén remekül teljesített. Motiváltnak tűnt, és elégedett volt, hogy a teszten látottak megerősítést nyertek a pályán.”

Montezemolo: Sok munka vár még ránk
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar