Nincs minden veszve: Vietnámmal tovább tárgyal a Forma-1 - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Nincs minden veszve: Vietnámmal tovább tárgyal a Forma-1

Egyáltalán nincs kizárva, hogy 2021-ben mégis ellátogathat a Forma-1 mezőnye Vietnáma: bár a versenypálya már nem szerepel a nemrég kiadott előzetes versenynaptárban, az egyeztetések továbbra is folynak.
Vietnam Grand Prix, Hanoi, track
Fotó: Vietnam Grand Prix Corporation
ADVERTISEMENT

Vietnám 2020-ban látta volna először vendégül a Forma-1 mezőnyét, a koronavírus-járvány miatt azonban a versenyt nem tudták megtartani a Hanoiban kialakított versenypályán.

Emiatt úgy volt, hogy a futam csak 2021-ben debütál majd, ám nagy meglepetésre a Vietnámi Nagydíj kikerült a jövő évi versenynaptárból, az április 25-i időpontra pedig több versenypálya is pályázik.

A FORMA-1 2021-ES ELŐZETES VERSENYNAPTÁRA

A Forma-1 promóciós vezetője, Chloe Target-Adams a RaceFansnak nyilatkozva elárulta, vannak alternatív lehetőségeik, ugyanakkor rámutatott arra, a vietnámi szervezőkkel tovább folynak az egyeztetések.

„Alternatív helyszínen fogunk versenyezni, ha erre lesz szükség, de nyilvánvalóan folyamatosak még az egyeztetések Vietnámmal” – mondta a szakember.

HIRDETÉS

„Van néhány opciónk, hiszen idén is keresztülmentünk már ezen a folyamaton. Mindenkit informálni fogunk majd – remélhetőleg az év végéig!”

Az olasz motorsport-szövetség elnöke, Angelo Sticchi Damiani egyébként épp a napokban jelezte, szeretnék, ha jövőre Monza mellett Imola újra fogadhatná a Forma-1-es mezőnyt.

„Szeretnénk két Forma-1-es versenyt rendezni Olaszországban jövőre” – mondta a szakember.

„A monzai verseny mellett – amit már megerősítettek – szeretnénk, ha Imola is bekerülne a versenynaptárba. Reméljük, hogy így lesz, még ha nehéz ügynek is ígérkezik.” 

A legfrissebbek

Nincs minden veszve: Vietnámmal tovább tárgyal a Forma-1
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja