Az üzbegisztáni Taskentben megrendezett FIA-díjátadón az est utolsó elismerése Norrisé volt: a McLaren pilótája világbajnokként vehette át a trófeát, miután korábban a McLaren megkapta a konstruktőri serleget, Oscar Piastri pedig a harmadik helyért járó díját a versenyzők között.
Amikor Norris a színpadra lépett, Ben Sulayem először megborzolta a haját, majd felkérte a világbajnokot, hogy ossza meg gondolatait. A megszólalás közben csúszott ki az a bizonyos szó – miközben Ben Sulayem korábban is jelezte, hogy szeretné, ha a versenyzők a cockpitből kiszállva kevesebbet káromkodnának.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Norris beszédében Piastrit is kiemelte, és a köztük zajló küzdelemről beszélt: „ Oscar nem könnyítette meg az életemet, és az elmúlt három évben remek rivalizálásunk és versengésünk volt egymás ellen.”
HIRDETÉS
A világbajnok ezután a szezon második felét is felidézte: „Nyilván a szezon második felében Max felzárkózott, és nyomást helyezett mindkettőnkre, és mindannyiunkra csapatként, és volt néhány nagyszerű pillanatunk.”
HIRDETÉS
Norris a sikerek mellett a hibákról is beszélt, és ekkor hangzott el a káromkodás: „Persze volt néhány nagyszerű győzelmünk, Monacóban és Silverstone-ban nyerni egy álom volt, de nekem és nekünk is megvoltak a magunk hibái és elb*szásai, mondhatom ezt itt?”
Majd rögtön korrigált, utalva a lehetséges következményekre: „Ó, bocsánat, meg fognak büntetni, de most ki tudom fizetni, viszont így is elkövettünk jó pár hibát és voltak nehéz pillanataink, de megérte, és mindez a történet része volt.”
Ben Sulayem – aki frissen újraválasztott elnökként volt jelen – erre viccelődve reagált, és „bírságot” helyezett kilátásba: „5000 eurós bírságot akartam adni neked, de most azt hiszem, erre a pénzre a hajad miatt van most szükséged, miután összekócoltam.”
HIRDETÉS




