Szemmel láthatóan elégedetlenül szállt ki autójából Sergio Perez a Shanghajban, miután az 59 körös F1-es Kínai Nagydíjat a második pozícióból rajtolva a harmadik helyen fejezte be. A mexikói pilóta a rajtot követő körökben közvetlenül csapattársa mögött autózott, ám a biztonsági autós fázis során történő bokszkiállások során visszaesett Lando Norris és Charles Leclerc mögé a negyedik helyre. Innen a felzárkózása csak ötven százalékosan sikerült, a fennmaradó 25 körben ugyanis csak a Ferrarit tudta megelőzni.
„Igen, sajnos a biztonsági autóval két pozíciót veszítettünk. A verseny nagy részét a kemény keverékeken teljesítettük, de ha valaki ilyen sokat csatázik, akkor drámaian csökken az abroncsok élettartama. Legalább a dobogóra sikerült felérnünk, de a dupla győzelem jobb lett volna” – magyarázta a mexikói, akinek ezen a versenyen jelentősen elmaradt a tempója csapattársához képest. Verstappen átlagosan fél másodperccel jobb köröket teljesített, de az utolsó harmadban Norris is gyorsabb volt Pereznél.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Igen, a tempóm különösen a közepeseken nem volt jó. Az egyensúllyal eléggé sokat küszködtem, tegnapról mára ezen eléggé sokat változtattunk. A körülményekre reagálhattunk volna jobban is, de összességében szerintem ez egy erős hétvége volt” – magyarázta Perez, aki ennek ellenére Miamiban a futamgyőzelmet fogja célba venni.
HIRDETÉS




