A Forma-1-es mezőnyt kedvező körülmények, bár egy kissé szeles időjárás fogadta a villanyfényes versenypályán: a levegő hőmérséklete 26˚C körül mozgott, míg az aszfalt hőmérséklete az időmérő elején meghaladta a 31˚C-ot. A szabadedzések alapján McLaren-sikerre lehetett számítani, ám természetesen garancia nem volt a wokingiak elsőségére.
Q1
A kvalifikáció első szakaszában 18 perc állt a versenyzők rendelkezésére, elsőként pedig Nico Hülkenberg, valamint az Aston Martinok gurultak pályára. Hamarosan aztán érkeztek a többiek is, és jobbnál jobb körökkel harcoltak a pozíciókért. Max Verstappennek és a Red Bullnak nem indult jól a kvalifikáció: a holland pilóta első mért körében hibázott, így be is hajtott a bokszba, míg Yuki Tsunoda köridejét pályaelhagyás miatt törölték. Hamarosan aztán érkeztek a McLarenek is, Lando Norris vezetésével pedig magabiztosan az élre is álltak.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Red Bullok az utolsó pillanatokra hagyták gyorsköreiket a nyitószakaszban, így sokat kockáztattak: Verstappen végül Norris és Lewis Hamilton mögött harmadikként jutott tovább a Q2-be, míg Yuki Tsunoda a 14. helyen ment tovább. Kiesett viszont Alex Albon, Liam Lawson, Gabriel Bortoleto, Lance Stroll és Oliver Bearman.
HIRDETÉS
Q2
Az időmérő második szakaszában rögtön pályára is gurult a mezőny, néhány perc után azonban piros zászlókkal félbe kellett szakítani a körözést, Esteban Ocon ugyanis a pálya első szektorában ugyanis nagyon csúnyán összetörte a Haas versenyautóját. A francia pilóta a 2-es kanyarból kigyorsítva csúszott meg, és nagy tempóval a gumifalnak ütközött. Ő szerencsére nem sérült meg a balesetben, az autóról azonban ugyanez nem mondható el. Néhány perces kényszerpihenő után folytatódhatott az időmérő, a Q2-ből még 11 perc volt hátra.
HIRDETÉS
A legjobb köridőt végül Piastri futotta a második szakaszban, az ausztrál 1 tizeddel volt gyorsabb Norrisnál, míg a 3. helyen meglepetésre Pierre Gasly jutott tovább. Csapattársa, az időmérőn remek formát mutató Jack Doohan nem járt szerencsével, ő mindössze 17 ezredmásodperccel maradt le a még továbbjutó Yuki Tsunodától. Az utolsó szakaszban folytathatta a két Mercedes, a két Ferrari, Carlos Sainz, illetve a címvédő Verstappen is.
Q3
Az időmérő utolsó szakaszában Yuki Tsunoda futott először gyorskört a Red Bull-lal, és Verstappennél jobb időt ért el a japán pilóta, igaz, az elsőség megszerzésére nemigen volt esélye. A nyitókörök után Oscar Piastri állt az élre a McLarennel, megelőzve George Russellt és Lando Norrist. A két McLaren a Ferrarikhoz és a Red Bullokhoz hasonlóan használt lágy gumikkal indította a Q3-at, ellentétben a két Mercedesszel. A versenyirányítás Antonelli és Hamilton körét is törölte pályakiszélesztés miatt, így mindkettejüknek egyetlen lehetőségük maradt a Q3-ban.
A második gyorskörök parádésan sikerültek a Mercedesnél: George Rusell átvette a vezetést, Kimi Antonelli pedig a 2. helyre került, ám Charles Leclerc be tudott férkőzni közéjük. Az utolsó pillanatban aztán Oscar Piastri került az élre, és megszerezte a rajtelsőséget Bahreinben. A világbajnoki éllovas Lando Norris csak a 6. rajthelyet csípte meg, míg Max Verstappen a 7. pozícióból indulhat.
HIRDETÉS
A Mercedesek ellen vizsgálat indult az időmérőt követően, mert a Q2-es piros zászlós megszakításkor a szabályokkal ellentétes módon idő előtt küldték ki őket a bokszutca végére, így Russell 2. és Antonelli 4. rajthelye egyelőre nem tekinthető biztosnak, mint ahogy a kvalifikáció végeredménye sem.
Az időmérő végeredménye:
HIRDETÉS
| Poz. | # | Versenyző | Csapat | Q1 | Q2 | Q3 | Körök |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 81 | Oscar Piastri | McLaren Mercedes | 1:31.392 | 1:30.454 | 1:29.841 | 15 |
| 2 | 63 | George Russell | Mercedes | 1:31.494 | 1:30.664 | 1:30.009 | 20 |
| 3 | 16 | Charles Leclerc | Ferrari | 1:31.454 | 1:30.724 | 1:30.175 | 16 |
| 4 | 12 | Kimi Antonelli | Mercedes | 1:31.415 | 1:30.716 | 1:30.213 | 20 |
| 5 | 10 | Pierre Gasly | Alpine Renault | 1:31.462 | 1:30.643 | 1:30.216 | 19 |
| 6 | 4 | Lando Norris | McLaren Mercedes | 1:31.107 | 1:30.560 | 1:30.267 | 18 |
| 7 | 1 | Max Verstappen | Red Bull Racing Honda RBPT | 1:31.303 | 1:31.019 | 1:30.423 | 17 |
| 8 | 55 | Carlos Sainz | Williams Mercedes | 1:31.591 | 1:30.844 | 1:30.680 | 19 |
| 9 | 44 | Lewis Hamilton | Ferrari | 1:31.219 | 1:31.009 | 1:30.772 | 18 |
| 10 | 22 | Yuki Tsunoda | Red Bull Racing Honda RBPT | 1:31.751 | 1:31.228 | 1:31.303 | 17 |
| 11 | 7 | Jack Doohan | Alpine Renault | 1:31.414 | 1:31.245 | 13 | |
| 12 | 6 | Isack Hadjar | Racing Bulls Honda RBPT | 1:31.591 | 1:31.271 | 12 | |
| 13 | 14 | Fernando Alonso | Aston Martin Aramco Mercedes | 1:31.634 | 1:31.886 | 15 | |
| 14 | 31 | Esteban Ocon | Haas Ferrari | 1:31.594 | 8 | ||
| 15 | 23 | Alexander Albon | Williams Mercedes | 1:32.040 | 6 | ||
| 16 | 27 | Nico Hulkenberg | Kick Sauber Ferrari | 1:32.067 | 17 | ||
| 17 | 30 | Liam Lawson | Racing Bulls Honda RBPT | 1:32.165 | 6 | ||
| 18 | 5 | Gabriel Bortoleto | Kick Sauber Ferrari | 1:32.186 | 6 | ||
| 19 | 18 | Lance Stroll | Aston Martin Aramco Mercedes | 1:32.283 | 9 | ||
| 20 | 87 | Oliver Bearman | Haas Ferrari | 1:32.373 | 6 |




