A Forma-1 kizárólagos gumiszállítójánál, a Pirellinél abban bíznak, a hétvégi Spanyol Nagydíjon nem ismétlődik majd meg az, hogy a versenyzőknek akár négyszer is ki kell állniuk kerékcserére.
A Forma-1 kizárólagos gumiszállítójánál, a Pirellinél abban bíznak, a hétvégi Spanyol Nagydíjon nem ismétlődik majd meg az, hogy a versenyzőknek akár négyszer is ki kell állniuk kerékcserére.
Tavaly a futamot megnyerő Fernando Alonso ennyiszer látogatott a bokszutcába a verseny során, így sikerült legyőznie a három kiállással próbálkozó, akkor még lotusos Kimi Räikkönent.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Paul Hembery, a Pirelli motorsport-főnöke a minap úgy nyilatkozott, reméli, az új keverékek valamelyest tartósabbak lesznek idén, Barcelonában.
HIRDETÉS
„Korábban akár négy kiállást is láthattunk Barcelonában. A módosított gumikkal reményeink szerint idén maximum három kerékcsere lesz majd a legtöbb versenyző esetében” – mondta a szakember.
„Gyakran halljuk, hogy Barcelonában látható leginkább, miképp alakulhatnak az erőviszonyok az idény során, hiszen az az autó, amelyik jól megy a katalán fővárosban, versenyképes lesz mindenhol. Ugyanez igaz a gumikra is, hiszen a spanyol versenypálya az egyik legmegterhelőbb az abroncsok szempontjából.”
HIRDETÉS
„Az olyan hosszú és gyors kanyarok, mint a 3-as forduló, rengeteg energiát visznek a gumikba, ennek eredményeképp pedig az elhasználódás mértéke is magas. Az aszfalt felülete is elég durva, és a hőmérséklet is magas lehet, ami tovább növeli a gumik terhelését.”
Hembery hozzátette, nagyon örülnek annak, hogy a vasárnapi versenyt követően ismét dolgozhatnak majd abroncsaikon a kétnapos teszt során.
HIRDETÉS
„Szolidan kezdtük a felkészülési munkálatokat a 2015-ös idényre vonatkozóan az első gumiteszten, Bahreinben. Alig várjuk már, hogy építsünk az ott elvégzett munkára négy csapattal Spanyolországban.”
Az olasz gumigyártó egyébként a közepes és kemény keverékű abroncsokkal érkezik majd Barcelonába.
HIRDETÉS



