Russell 4. lett, de csalódott az eredmény miatt - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Russell 4. lett, de csalódott az eredmény miatt

Bár a kiválónak mondható 4. rajtkockát szerezte meg a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíj szombati időmérő edzésén George Russell, az ifjú versenyző csalódott, elmondása szerint ugyanis többet ki kellett volna hozniuk az autóból.
2023 Abu Dhabi Grand Prix, Saturday - Jiri Krenek George Russell
Fotó: Mercedes
ADVERTISEMENT

A brit versenyző csapattársához, Lewis Hamiltonhoz képest különösen jól szerepelt, a hétszeres világbajnok ugyanis a kvalifikáción csak a 11. rajtkockát szerezte meg. Russell ugyanakkor azt mondja, nem lehet elégedett, az utolsó szabadedzésen ugyanis ő volt a leggyorsabb, az időmérőn pedig nem tudott annyit gyorsulni, mint kellett volna.

„A hétvége előtt boldogan elfogadtuk volna a 4. helyet. Miután azonban az utolsó szabadedzésen mi voltunk a leggyorsabbak minden egyes körben, az időmérőre mindössze 6 tizedet tudtunk gyorsulni” — mondta a brit versenyző. „Figyelembe véve, hogy a pályahőmérséklet lecsökkent, és kevesebb üzemanyag volt az autóban, nem hoztunk ki belőle annyit, amennyit kellett volna. Ez egy kicsit kiábrándító volt.”

A Mercedes számára bőven van még tétje a szezon utolsó versenyének, hiszen a csapat előnye mindössze 4 pont a konstruktőri versenyben a Ferrarival szemben. Russell azt mondja, szeretné egy dobogós eredménnyel hozzásegíteni a német istállót a bajnoki ezüsthöz.

„Szeretném jó eredménnyel zárni a szezont, szóval a célom az, hogy dobogóra álljak, és a lehető legtöbb pontot szerezzem a csapatnak a konstruktőri bajnokságban, meglátjuk tehát, mit tartogat számunkra a vasárnap. A lehető legjobb eredményt célozzuk meg. Izgatottan várom a szezon utolsó versenyét, és bár Lewisnak nehéz időmérője volt, biztos vagyok benne, hogy ő is előrébb fog lépni.”

Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?

HIRDETÉS

A legfrissebbek

Russell 4. lett, de csalódott az eredmény miatt
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat