Russell a sprintfutamon mindössze a 13. helyről rajtolhatott – ez volt az idény eddigi legrosszabb rajtpozíciója. Az egész versenyt DRS-vonatban töltötte Yuki Tsunoda mögött, végül tizenkettedikként ért célba, köszönhetően annak, hogy Pierre Gasly Alpine-ja el sem tudott rajtolni.
A vasárnapi nagydíj időmérőjén ugyan bejutott a Q3-ba, de nem tudott előrébb lépni a 6. helynél – több mint hat tizedmásodperccel volt lassabb a pole-t megszerző Oscar Piastrinál. A leintés után még egy helyet veszített, miután Alex Albon az utolsó utáni pillanatban megelőzte őt, így csak a 7. helyről indulhat holnap.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Az én köreim elég erősnek tűntek” – mondta Russell. „De világos, hogy csapatszinten messze vagyunk a jó tempótól ezen a hétvégén. És a tegnapi napot leszámítva ez volt az év legrosszabb időmérője számomra – Kimi [Antonelli] számára is. Meg kell értenünk, mi történik.”
HIRDETÉS
A sprintformátumú hétvégéken természetesen kevés idő jut a beállítások finomítására, így a csapatok ritkán vállalják be, hogy gyökeresen átalakítsák az autót a sprint után. Ez a Mercedesnél is így volt – Russell autóján csak mérsékelt módosításokat hajtottak végre a nagydíj időmérőjére.
HIRDETÉS
„Történelmileg a sprintes hétvégéken, ha rossz a sprinted, és teljesen felforgatod az autót a másnapra, az ritkán működik” – magyarázta. „Ezért csak észszerű változtatásokat hajtottunk végre, de meg kell értenünk – az év első hat versenyén négy dobogónk volt, most meg csak egy az utóbbi hatból. Egyértelmű, hogy nagyot léptünk vissza a középmezőny felé.”
A Pirelli ezúttal egy extra „lépcsőfokot” tett a kemény és a közepes keverékek közé, hogy kockázatosabbá tegye az egykiállásos stratégiát. Az eső viszont valószínűleg keresztülhúzza a csapatok terveit vasárnap – ha pedig mégis száraz lesz a pálya, egy kétkiállásos (lágy-közepes-közepes) stratégia tűnik optimálisnak.
„Az első etapban nem lesz több előzés, mint a sprinten” – jósolta Russell. „De ha száraz lesz, és kiállsz, senki sem tudja, hogy ez a kemény gumi jó lesz-e. Ez arra kényszeríthet egyeseket, hogy két kiállást vállaljanak, míg mások egyet próbálnak – amikor sokféle stratégia van, akkor jelennek meg az esélyek.”
HIRDETÉS
„De úgy tűnik, eső lesz – az esős futamok gyakran káoszt hoznak…”
A Mercedes versenyzője szerint tehát van még miben bízni – de azt is tudja, hogy az elmúlt hetek formája alapján nincs könnyű dolguk Spában.
HIRDETÉS




