Sainz: Félig csalódott vagyok a 2. hellyel - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Sainz: Félig csalódott vagyok a 2. hellyel

Carlos Sainz, a McLaren versenyzője úgy érzi, ha egy problémamentes verseny lett volna az Olasz Nagydíj, akkor is a dobogón végzett volna – ezért kicsit csalódott, hogy nem sikerült megszereznie a győzelmet.
Carlos Sainz, McLaren
Fotó: McLaren
ADVERTISEMENT

Sainz Pierre Gasly mögött a 2. helyen végzett az Olasz Nagydíj vasárnapi versenyén, mindössze 4 tizedmásodperccel a francia mögött ért célba. Az utolsó másodpercekig üldözte fiatal versenytársát, azonban végül nem sikerült megelőznie őt. 

Ezért Sainz kicsit csalódottan szállt ki az autóból, azonban természetesen nagyon örül a 2. helynek, ami élete 2. dobogós helyezését jelenti számára. 

„Ez hihetetlen” – mondta Sainz. „Félig csalódott vagyok a második hellyel, mert nem hittük volna, hogy a győzelemért harcolhatok ma. Nagyon-nagyon szoros volt, de őszintén szólva egy normális versenyen is második lettem volna Lewis mögött, mert nagyon-nagyon jó volt a tempónk. Szóval úgy gondolom, ezt megérdemeltük.”

„Amikor Pierre előre került, úgy voltam vele, hogy „ahh, ez hogy történhetett?” De úgy gondolom, kicsit balszerencsénk volt a biztonsági autóval. Aztán jó munkát végeztünk a piros zászló után, hogy felzárkózzunk.”

„Rideg, boldogtalan közeg” – Brown őszintén beszélt a McLaren múltjáról

HIRDETÉS

„Nagyon boldog vagyok a második hellyel, mert egész hétvégén nagyon gyorsak voltunk, és úgy gondolom, könnyedén dominálni tudtam volna a középmezőnyt ma. Szóval örülnöm kell ennek.”

„Arra, hogy feljöttünk a 6. helyről a 2.-ra, és hogy üldöztük Pierre-t, majd végül 3 vagy 4 tizedre voltunk mögötte a kockás zászlónál, büszkének kell lennünk – és az autó tempójára is. A piros zászló nélkül Lewis mögött végeztem volna ma, de ez van.”

Sainz: Félig csalódott vagyok a 2. hellyel
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen
Az FIA figyelmeztette a csapatokat: büntetés járhat az új rajtrendszer kijátszásáért
„Rideg, boldogtalan közeg” – Brown őszintén beszélt a McLaren múltjáról
Az FIA elárulta: a gyártók tavaly elutasították az F1-es motorok rangsorolásának más módszerét