Költségplafon-ügy

Schumacher már az elején megbánta a visszatérést

Michael Schumacher először biztos volt abban, hogy jól döntött, mikor aláírta visszatéréséről szóló szerződését a Mercedesszel, azonban már az első komoly teszten rádöbbent, hogy hatalmas hibát követett el, véli egykori csapatfőnöke, Flavio Briatore.


Michael Schumacher először biztos volt abban, hogy jól döntött, mikor aláírta visszatéréséről szóló szerződését a Mercedesszel, azonban már az első komoly teszten rádöbbent, hogy hatalmas hibát követett el, véli egykori csapatfőnöke, Flavio Briatore.

„Továbbra is tartom magam ahhoz, amit korábban mondtam. Úgy gondolom, mikor aláírta szerződését, őszintén hitt abban, hogy jó döntést hozott ” – nyilatkozta a szakember a formula1.com-nak.

Hirdetés
 

„Azonban biztos vagyok abban, hogy mikor első komoly tesztjét teljesítette, már tudta, hogy hatalmas hibát követett el. Aztán ráeszmélt arra, hogy mennyire fantasztikusan gyorsak a fiatalok. Negyvenegy évesen egyszerűen nem lehet tartani Rosberget és a többieket.”

Briatore azt is elmondta, hogy Schumacheren sokkal kisebb nyomás volt első éveiben a Ferrarinál, mint védencének, Fernando Alonsónak, akitől azonnali eredményeket várt mindenki.

„Mikor Michael csatlakozott a Ferrarihoz, nem egy győztes csapat volt, így kevesebb volt a nyomás rajta, és a csapat is több időt adott neki. Végül öt évbe került neki, hogy megnyerje első bajnoki címét az olaszokkal” – magyarázta.

„Fernando azonban már első évében elérheti ezt. És pontosan ez az, amit várnak tőle, szóval jóval nagyobb a nyomás rajta, mint anno Michaelen volt, mikor 1996-ban a Ferrarihoz csatlakozott.”

„Fernando azonban egy olyan ember, aki állandó nyomást gyakorol a körülötte lévőkre, mert mindenkitől a maximumot kéri és várja el minden időben, mindezt persze a siker elérésének érdekében.”

Briatore menedzsment cége egyengeti a két bajnoki esélyes – Alonso és Mark Webber – karrierjét, így jogosan merül fel a kérdés, hogy miként kezeli ezt a különös helyzetet.

„Mindketten megérdemelnék a bajnoki címet, mert mindketten nagyon erősek. Személy szerint nincs kedvencem. Nekem csak az számít, hogy kettejük közül kerüljön ki az idei világbajnok” – mondta a szókimondó olasz.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Schumacher már az elején megbánta a visszatérést
Hamilton reméli, valamelyest tartani tudják a lépést a két topcsapattal
Sainz: Egy győzelem még mindenképp kellene idén a Ferrarinak
Russell vezetésével Mercedes-elsőség a második japán edzésen

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!