Újabb kiesése után Leclerc nem vádolja Strollt - F1VILÁG.HU

Újabb kiesése után Leclerc nem vádolja Strollt

Rendkívül csalódottan nyilatkozott melbourne-i kiesését követően a Ferrari ifjú titánja, Charles Leclerc, a monacói pilóta azonban azt mondja, nem hibáztathatja a vele összeütköző Lance Strollt.

Leclerc a 7. helyről vágott neki a szezon harmadik futamának, az Ausztrál Nagydíjnak, ám csupán három kanyarig jutott, az első körben feladta a futamot, miután a nagy küzdelem hevében összeütközött Lance Stroll Aston Martinjával.

A Ferrari versenyzője a leintést követően részletezte, pontosan hogyan is történt az ütközés. Mint elmondta, nem feltétlenül akarta megtámadni a kanadait az adott pillanatban, ám látta a kínálkozó lehetőséget, ezért végül a manőver mellett döntött. Azt viszont balszerencsének tartja, hogy Stroll közé és Fernando Alonso közé került.

 

„Az 1-es kanyart lazára vettem, és a 3-as kanyarban először nem akartam belekezdeni Lance előzésébe, de aztán láttam, hogy nagyon korán kellett fékezni, mivel előtte Fernando is korán fékezett” – magyarázta a monacói. „De aztán felengedtem a féket, és ezzel Lance mellé kerültem, utána pedig Fernandónak még jobban rá kellett lépnie a fékre, szóval Lance köztem és Fernando között találta magát.”

„Emiatt nem tudott befordulni és összeértünk. Nem mutogatok ujjal Lance-re, mivel szerintem nem volt választása, amint Fernando másodszor is meglassította az autóját. Számomra pedig lehetetlen volt látni, hogy ott maradt-e Fernando mögött, vagy pedig közénk került. Nyilván nem gondoltam, hogy ott van.”

„Hihetetlenül frusztráló a dolog, ez a valaha volt legrosszabb idénykezdetem. Nagyon frusztráló volt forgó kerekekkel a kavicságyban ragadni.” 

A mostani volt Leclerc második kiesése a szezonban, a Ferrari versenyzője így három futam alatt mindössze 6 pontot tudott gyűjteni.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Újabb kiesése után Leclerc nem vádolja Strollt
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük
Lassan nekilát a saját váltó fejlesztésének az Aston Martin

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!