Friss hírek

Verstappen visszaelőzte Leclerc-t és behúzta az imolai sprintet

Előzés történt az élen a rajtnál és a végjátékban is, így Max Verstappen az időmérő után a sprintversenyt is megnyerte az Emilia-Romagna Nagydíjon, s a legkedvezőbb helyzetből készülhet a vasárnapra.

Szombat délután Imolában elérkezett az idei három F1-es sprintverseny közül az első ideje. A tavaly megismert rendszerhez hasonlóan ezúttal is 100 kilométerre – itt 21 körre – írták ki az időmérő sorrendje alapján elstartoló, és a vasárnapi rajtsorrendet meghatározó minifutamot, ám annak végén idéntől már nemcsak az első három, hanem az első nyolc helyezett kap pontokat.

Az esőt sem teljesen kizáró előrejelzések dacára száraz pályán zajlott a sprint, az első sorban Max Verstappennel és Charles Leclerc-rel. Bár a rövid táv miatt a lágy gumi számít az optimális választásnak, a két Haas – köztük a 4. helyről startoló Kevin Magnussennel – és Nicholas Latifi Williamse a közepes keverékeket választotta.

Hirdetés
 

A startnál Leclerc sokkal jobban rugaszkodott el és könnyedén fordult el elsőként az első kanyarban, míg Verstappen Lando Norris ellen védekezett sikerrel. Mögöttük Magnussen megtartotta a 4. pozíciót a Daniel Ricciardóval való koccanás dacára is.

Történt azonban egy nagyobb csattanás is, amely miatt már az első kör végén érkezett a biztonsági autó: Pierre Gasly és Guanyu Zhou akadt össze egy versenybalesetnek minősített incidens során, ami kínai számára kiesést – és vasárnapra utolsó rajthelyet – jelentett, míg Gasly jobb első defekt miatt kényszerült kerékcserére.

A safety car három kör után távozott, Verstappen pedig sokáig nem tudott egy másodpercen belülre férkőzni Leclerc-hez képest, ám a hajrában elkezdett szorongatni, és egy körrel a vége előtt meg is előzte a Ferrarit, ezzel megszerezte a szombati nyolc pontot és megtartotta az első rajthelyet vasárnapra.

A további pontszerző helyeken is bőven történt helycsere: a csak a 7. helyről induló Sergio Pérez Magnussenen és Norrison is áthámozva magát hamar feljött a harmadikra, útját pedig követte Carlos Sainz is, aki szintén nagy falatnak bizonyult a McLarenek számára – noha a DRS igencsak hatékonynak bizonyult a célegyenesben. A végén Valtteri Bottas Magnussen megelőzésével elcsípte a hetedik helyet, és Alonso lett az első, aki már lemaradt a pontosztozkodásról. A Mercedesek a rajtnál pozíciókat veszítettek, és végül George Russell a 11., Lewis Hamilton a 14. lett a célban.

A szombati sprintfutam végeredménye:

Forrás: FIA

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!