Vettel: Egy sima nappal már elégedett lennék - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Vettel: Egy sima nappal már elégedett lennék

Kiábrándítóan indult a Forma-1-es Brit Nagydíj a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel számára: a német versenyzőt két műszaki probléma is hátráltatta pénteken, így a két szabadedzésen mindössze 23 körig jutott.
GP GRAN BRETAGNA  F1/2020 -  VENERDÌ 31/07/2020  credit: @Scuderia Ferrari Press Office Sebastian Vettel
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

Vettel az első gyakorláson mért kört sem tudott megtenni, miután problémák támadtak versenyautójának intercoolerével, ami miatt darabokra kellett szedni a Ferrarit.

A problémát mindenesetre megoldották a délutáni szabadedzésre, ám mint kiderült, egy másik műszaki gond is felütötte a fejét, méghozzá a pedáloknál.

A négyszeres világbajnok rengeteg pályaidőt veszített, és csak 23 körig jutott, a napot pedig a 18. helyen zárta.

„Egy olyan nap volt ez, amit újra és újra meg kellett szakítani” – mondta Vettel csalódottan. „A fékpedállal akadt problémánk, meg kellett állnom és ki kellett javítanunk.”

Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata

HIRDETÉS

„Szóval nehéz volt elkapni a ritmust. Összességében pár dolgot tanultunk ma, de javítanunk kell az autón. Szombaton kevésbé lesz meleg, meglátjuk, ez min változtat. Ami engem illet, én csak egy sima napot szeretnénk – az már elég lenne!”

„Bízom abban, hogy elő tudunk rukkolni valamivel. Az én részemről sok minden lecsillapodik ma este, és holnap jobb napunk lesz.”

Vettel: Egy sima nappal már elégedett lennék
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen