Vettel: Ha nem rontjuk el a rajtot... - F1VILÁG.HU

Vettel: Ha nem rontjuk el a rajtot…

HIRDETÉS
Nem sikerült győzelemre váltania suzukai rajtelsőségét vasárnap a Ferrari négyszeres világbajnokának, Sebastian Vettelnek.
Sebastian Vettel Ferrari

A német versenyző csúnyán elrontotta a Japán Nagydíj rajtját, így az első kanyarban már Valtteri Bottas fordulhatott el elsőként, aki végül meg is nyerte a futamot.

Vettel végül a verseny utolsó szakaszában Lewis Hamiltonnal csatázott, és miután visszaverte a brit támadásait, a 2. helyen ért célba.

„Másképp alakult volna a verseny, ha az első kanyarban az első két pozícióban vagyunk” – mondta a négyszeres világbajnok. „Nyilván nem így sikerült.”

„Ezután pedig már nehéz volt leküzdeni a Mercedeseket, mert egyszerűen gyorsabbak voltak. Ha pedig gyorsabbak, és két kerékcsere van, két lehetőség marad: vagy a pályán kell előzni, vagy a stratégiával kezdeni valamit.”

„Nem lehetünk elégedettek. Nyilván meg kell vizsgálnunk, mi történt a rajtnál. Azt nem tudom, mi történt Charles-lal, de elveszítettük a lehetőségét annak, hogy mindkét autóval harcoljunk.”

„A verseny végén, amikor Lewis kiállt, tudtam, hogy csak hagynom kell egy kis gumit a hajrára, és így is tettem, szóval volt még némi tempó a tarsolyomban. De a versenyt nem a tempó döntötte el kettőnk között, hanem a defenzív vezetés – erre törekedtem, és előnyt jelentett számunkra az, hogy az egyenesekben a mi autónk volt a gyorsabb. Odafigyeltem arra, hogy jó kigyorsításokat vegyek, és elég gumim maradjon ehhez. Ezzel elégedettek lehetünk, de összességében… nagyon jól alakult a délelőtt, a délután viszont már kevésbé.”

Vettel hozzátette, ha az első kanyarban meg tudják tartani pozícióikat, győzhettek volna Japánban, bár a Mercedes valószínűleg nagyon komoly nyomás alatt tartotta volna őket.

„Többet lehet játszani úgy, ha két autója marad a csapatnak. Viszont alapvetően a Mercedesek gyorsabbak voltak – ha pedig annyival jobbak, akkor megtalálják a módját az előzésnek. A kérdés az, hogy elég erősek lettek volna-e ahhoz, hogy mindkét autónkat megelőzzék, vagy csak egyet. De nem sikerült jól a rajtom, és Charles-nak sem, szóval…”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!