6 éves kislány tervezte Norris új sisakját - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

6 éves kislány tervezte Norris új sisakját

Egy 6 éves kislány által tervezett sisakban áll rajthoz hazai versenyén, a hétvégi Brit Nagydíjon a McLaren ifjú reménysége, Lando Norris.
Lando Norris, McLaren, Helmet, British Grand Prix 2020
Fotó: McLaren
ADVERTISEMENT

A brit versenyző második szezonját tölti a Forma-1-ben, a következő két hétvégén pedig kétszer is rajthoz állhat majd hazai környezetben, hiszen Silverstone-ban előbb a Brit Nagydíjat, majd a Forma-1 70. évfordulójának nagydíját is megrendezik.

Norris a soron következő versenyhétvégére egy különleges sisakkal készül, melyet egy aprócska rajongója tervezett neki.

„Köszönöm, Eva!” – írta Twitter-oldalán a brit versenyző.

„Eva 6 éves, és ezt készítette az általam kiírt dizájnversenyre. Arra emlékeztet, amikor én is fiatal voltam, és előálltam hasonló király dolgokkal. Szupereredeti! Köszönöm, hogy időt szántál a tervezésére, Eva!”

6 éves kislány tervezte Norris új sisakját
Vettel három órán belül teljesítette a londoni maratont, jótékony célért futott
Alonso megható ajándékot kapott az F1-től fia születése után
Döbbenet és mosoly a dobogón: Antonellit Räikkönenként konferálták fel Kínában!
Íme a Forma-1 2026-os főcíme!