A Ferrari még most sem tudja, mi volt a baj Leclerc autójával Barcelonában - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A Ferrari még most sem tudja, mi volt a baj Leclerc autójával Barcelonában

A Ferrari Forma-1-es csapatának nem sikerült még válaszokat találnia azzal kapcsolatban, hogy Charles Leclerc miért küszködött annyit a csapat autójával a két héttel ezelőtti Spanyol Nagydíjon.
Charles Leclerc, Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

A monacói versenyző sokat szenvedett Barcelonában, az időmérőn szemmel láthatóan képtelen volt a határon vezetni autóját, mely elmondása szerint főleg a pálya balos kanyarjaiban viselkedett nagyon furcsán. Leclerc csak a 19. helyen végzett az időmérőn, a futamon pedig nem tudott pontot szerezni, csak a 11. pozícióban intette le a kockás zászló.

A Ferrari pilótája elárulta, hiába hordozta a problémát egész hétvégén, a verseny utáni elemzések során nem találtak semmit, ami meglehetősen aggasztó számára.

„Ez az első alkalom pályafutásom során, hogy ilyesmi történik” – mondta a monacói versenyző. „Ha megnézzük a balkanyarokat, ezekben küszködtem, és már rögtön az időmérő után jeleztem.”

„Aztán láthattuk az adatokban is, hogy 6,5-7 tizedmásodpercet veszítettem a balkanyarokban, de nincs valódi oka ennek. Ezért aggasztóbb egy kicsit a dolog, és meg kell értenünk az okait, mert nagyon-nagyon rosszak voltak az érzéseim.”

HIRDETÉS

A Ferrari Barcelonában számos újítást pályára vitt, ezen a hétvégén azonban nem kerülnek fel fejlesztések az SF-23-asra. Leclerc pedig azt mondja, nem is számít csodára Kanadában.

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

„Ezen a pályán nem lesz semmi újdonság, szóval kétlem, hogy csodákat látunk majd. De meg kell jobban értenünk, hogyan kell beállítanunk az autót, hogy maximalizálni tudjuk a csomagunkat. Spanyolországban nagyon könnyen kicsúsztunk a beállítási tartományból, és aztán elég sok teljesítményt veszítettünk. Rengeteget tanultunk, és meggyőződésem, hogy ezen a hétvégén jobb formában leszünk.”

A Ferrari még most sem tudja, mi volt a baj Leclerc autójával Barcelonában
Az FIA elárulta: a gyártók tavaly elutasították az F1-es motorok rangsorolásának más módszerét
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra