A Ferrari mindenben támogatja Massát

A Ferrari vezetése cáfolta azokat a híreket, melyek szerint az év végén megválnának Felipe Massától, és határozottan kijelentette, hogy mindenben támogatják brazil pilótájukat, akinek nem volt túl sok szerencséje az elmúlt versenyeken.


A Ferrari vezetése cáfolta azokat a híreket, melyek szerint az év végén megválnának Felipe Massától, és határozottan kijelentette, hogy mindenben támogatják brazil pilótájukat, akinek nem volt túl sok szerencséje az elmúlt versenyeken.

Miután Szingapúrban egy váltóhiba miatt csak a mezőny végéről indulhatott, majd az elmúlt versenynek helyet adó Japánban már az első kanyarban kiesett, egyre nagyobb nyomás nehezedik Massára, akitől a körülötte lévők azt várják, hogy segítsen csapattársának, Fernando Alonsónak a bajnoki cím megszerzéséért vívott küzdelemben.

Hirdetés
 

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo a múlt héten figyelmeztette Massát, hogy igenis kapja össze magát, és javítson teljesítményén, mert az, aki nem tesz meg mindent a sikerért, könnyen a csapaton kívül találhatja magát.

Az olasz szakember kijelentése sokakat arra engedett következtetni, hogy egyáltalán nincs biztonságban a brazil pilóta, akivel akár az évad végén szerződést bonthatnak, és versenymérnökével, Rob Smedley-vel együtt, idő előtt távozhat a Ferraritól.

Domenicali viszont tiszta vizet öntött a pohárba, és kijelentette, hogy csapata teljes mértékben Massa mögött áll, akinek nincsen veszélyben az ülése.

„Úgy gondolom, jelen pillanatban nagyon fontos, hogy megtartsuk a higgadtságát, és továbbra is koncentrált maradjon. Tudja, hogy a csapat teljes mértékben mögötte áll, efelől semmi kétsége nincsen” – mondta a csapatfőnök az Autosportnak.

„Ez a játék része, a sport része, és a kívülről érkező nyomás is ezt generálja. Azonban most arra van szükségünk, hogy közel maradjunk hozzá, és azt gondolom, hogy mentálisan hihetetlenül erős, és ezt az elmúlt versenyeken bizonyította is.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!