A Pirelli tartalékgumikkal is készül az új szezonra - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A Pirelli tartalékgumikkal is készül az új szezonra

ADVERTISEMENT

Vészmegoldással is készül a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli arra az esetre, ha új, 2017-re tervezett abroncsai nem válnak be.

Az új gumikeverékeket az olasz gyártó úgy tervezte, hogy azok kevésbé degradálódjanak, és lehetőségük legyen a versenyzőknek arra, hogy végig a határokat feszegessék.

A Pirelli versenyzésért felelős menedzsere, Mario Isola nemrég megerősítette, természetesen vészforgatókönyvvel is készülnek, így olyan gumikat is legyártottak, melyek az elmúlt években látott karakterisztikával rendelkeznek.

A szakember mindazonáltal leszögezte, „nem áll szándékukban” használni ezeket a tartalékgumikat.

„Úgy döntöttünk, hogy a teljesen új keverékekkel kezdjük a szezont – egy új filozófiával, mely megfelel annak, amit kértek tőlünk. Tehát, hogy kevésbé degradálódjanak a gumik” – magyarázta Isola.

HIRDETÉS

„Azt feltételezzük, hogy az autók olyan teljesítményre lesznek majd képesek idén, mint amit a szimulátoros tesztek alapján láttunk. De ha bármilyen okból nem érik el ezt a teljesítményt, tehát kevesebb energia megy át a gumikon, akkor vissza kell térnünk azokhoz a gumikhoz, melyek a klasszikus filozófiát képviselik.”

„Szóval vannak tartalékabroncsaink, amiket használni tudnánk. Ehhez persze egyeztetnünk kellene a csapatokkal és az FIA-val. Viszont jelenleg nem áll szándékunkban használni ezeket.”

Arra a kérdésre, hogy a tartalékgumik ugyanúgy degradálódnak-e, ahogy a tavalyi abroncsok, a szakember így felelet: „Igen, hiszen ezek az abroncsok nagyon hasonlítanak a korábbi generációs gumikhoz. Magasabb fokú degradáció, gyorsabb felmelegedés.”

„Nem keményebbek vagy lágyabbak, a keménységük hasonló. De az új keverékekkel arra törekedtünk, hogy szélesebb munkatartományban üzemeljenek, egy teljesen új filozófiát követtünk.”

A Pirelli tartalékgumikkal is készül az új szezonra
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen
Az FIA figyelmeztette a csapatokat: büntetés járhat az új rajtrendszer kijátszásáért
„Rideg, boldogtalan közeg” – Brown őszintén beszélt a McLaren múltjáról
Az FIA elárulta: a gyártók tavaly elutasították az F1-es motorok rangsorolásának más módszerét